A kutyák is az emberrel vándoroltak

kutyák

A közel-keleti termékeny félholdról 9000 évvel ezelőtt Európa és Ázsia felé útnak induló embereket már a háziasított kutyák is elkísérték a hosszú vándorlásra. Ezt állapította meg egy kutatás, amely DNS-mintákkal is igazolta eredményeit.

A Biology Letters folyóiratban megjelent kutatás szerint a kutyák is részesei voltak az emberiség történetében annak a fontos pillanatnak, amikor elődeink a gyűjtögető-vadászó életmódról a földművelésre tértek át. A földművelés először a közel-keleti térségben, az úgynevezett termékeny félholdon – a mai Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Izrael és Egyiptom területén – kezdődött.

Az első földművesek sokféle gabonát, köztük búzát és árpát, valamint borsót és lencsét is termesztettek. Emellett háziasították a vad birkát, szarvasmarhát és disznót. Amikor 9000 évvel ezelőtt útra keltek Európa és Ázsia felé, földművelésben szerzett tapasztalataikat és háziállataikat is magukkal vitték. Francia kutatók most azt igazolták DNS-tesztekkel, hogy négylábú társaik is elkísérték őket a hosszú úton.

A tudósok az Európa- és Ázsia-szerte feltárt régészeti helyszíneken talált kutyamaradványok DNS-mintáit elemezték. “A tanulmányunk rámutat, hogy az emberek és kutyák története összefonódik egymással. A kutyák követték az embereket európai vándorlásuk során” – mondta el Morgane Ollivier, a francia Rennes-i Egyetem tudósa. A tanulmányban azt is igazolták, hogy a vándorláskor az emberek és kutyák már kötődtek egymáshoz.

Az Európába érkező állatok keveredtek azokkal a kutyákkal, amelyek már ott éltek, s ezzel megváltozott a génállományuk is. A tenyésztés évszázadai alatt a gének még tovább keveredtek. A mai kutyák már nagyon különböznek azoktól, amelyek az első földműveseket elkísérték vándorlásukon.

A tanulmányt ismertető BBC News felidézte, hogy a gyűjtögető-vadászó emberek 20-40 ezer évvel ezelőtt szelídítették meg a farkasokat. A kutyák egymástól több ezer kilométerre fekvő két farkaspopulációból fejlődhettek ki. A háziasítás hosszú folyamata megváltoztatta a farkasok viselkedését, génjeit, így fejlődtek azokká a kutyákká, amelyeket ma ismerünk.

Forrás: MTI


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!