A dévaványai tagintézmény jelentős évfordulók előtt áll

dévaványai A dévaványai tagintézmény épülete. Fotó: dvki.sulinet.hu

A 2018-2019-es tanév különleges lesz a Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma életében. Egyszerre elevenednek meg a régi hagyományok és jelennek meg az újdonságok.

hirdetés

A dévaványai tagintézmény 20 évvel ezelőtt kezdte meg működését önálló iskolaként, és 110 éve lesz annak, hogy a mai egyik telephelyen elindult az első, alapfokú szakképesítést adó gazdaképzés. Az évfordulókról a tanév folyamán természetesen különböző rendezvényekkel emlékeznek majd meg. De emellett fontos, hogy az intézmény ma is folyamatosan fejlődik, bővül, alakul.

hirdetés

Az első szakmák közül a fodrászképzés sikere azóta is töretlen. A diákok egyre rangosabb versenyeken indulnak, rendszeresen dobogós helyezéseket érve el – tudtuk mag Tóth Erika intézményvezetőtől. Hiányszakmákban is képeznek tanulókat, ezek a hegesztő, eladó, festő. Ez sokaknak azért lehet jó irány, mert ösztöndíjjal támogatja a diákokat az állam. A szociális gondozó és ápoló szakma pedig azért közkedvelt, mert helyben, könnyen el tudnak vele helyezkedni a fiatalok.

Fontos újdonság volt a vendéglátóipari ágazat bevezetése, amiből az első osztály idén érettségizett először. A vendéglátás-képzést próbálják tovább szélesíteni, a hároméves képzésben például a fogadós szakma indult el. Legfrissebb képzése az intézménynek az informatika ágazat a szakgimnáziumban. Igény volt az érettségit is adó informatikai képzésre.

A fejlesztések is folyamatosan napirenden vannak, részben saját forrásból, részben pályázatokból. Eszközbeszerzés, a tankonyhák felújítása, a vendégház korszerűsítése, az iskolaépület karbantartása állandó feladat.

A diákok kikapcsolódása legalább annyira fontos a tagintézményben, mint a megfelelő szakmai munka. A rendezvények szervezésében a diákönkormányzat vállal igen aktív szerepet. A hagyományos gólyaavató mellett például idén megrendezték a halloween partyt, ahol a tanulók tökfaragásban mérhették össze tudásukat. Várható még a szakképzési ki mit tud, a DÖK Mikulás és a karácsonyi műsor erre az évre.

Pályázati forrásból is van lehetősége az intézménynek programokat szervezni. Dévaványa önkormányzata pályázati keretében a helyi fiatalok szabadidős tevékenységét támogatják (klubfoglalkozások, beiskolázást segítő mesterségek tábora). Illetve az Esély otthon elnevezésű programmal a fiatalság helyben maradását segítik elő. Egy a centrumon belüli GINOP pályázat keretein belül foglalkozásokat, továbbképzéseket szerveznek. Ez mind a pedagógusok, mind a diákok számára egy nagyszerű lehetőség. További információkat az iskola honlapján találnak.

A Tóth Erikával készült teljes interjút itt meghallgathatják.

hirdetés

Szóljon hozzá!

45 − 36 =