Gyanúsítottként hallgatták ki Simonka György országgyűlési képviselőt

Simonka Fotó forrás: Youtube

Közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség, melyben tájékoztat: gyanúsítottként hallgatták ki Simonka Györgyöt országgyűlési képviselőt.

hirdetés

2018. november 12-én megérkezett az ügyészségre az Országgyűlés Elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott országgyűlési határozatról.

hirdetés

A Központi Nyomozó Főügyészség a héten a Nemzeti Nyomozó Iroda különféle egységeinek közreműködésével több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok számos ingatlanban tartottak kutatást, amely intézkedések során bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le.

A megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot -olvasható Magyarország Ügyészsége hivatalos honlapján.

Simonka György korábban azt közölte Facebook oldalán: készen áll arra, hogy minden kérdésre válaszoljon. Ugyanakkor a mai gyanúsítotti kihallgatásán jelezte, hogy a későbbiekben kíván vallomást tenni, annak érdekében, hogy tisztázhassa magát. A meghallgatáson panasszal élt a gyanúsítás ellen és tagadta a bűncselekmény elkövetését.

 

Simonka György október 29-i bejegyzése
Simonka György november 15-i bejegyzése

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.

hirdetés

Szóljon hozzá!

33 − 27 =