Blanka Bianka 2019 első babája Orosházán

Blanka Bianka 2019 első babája Orosházán

A csöpp kislány három testvére mellé érkezett negyedikként a tótkomlósi családba. A dús, fekete hajú leányka könnyen és gyorsan jött világra, Ő lett Békés megye első babája 2019-ben.

Az újév első babája, Abonyi Blanka Bianka 2019. január 1-jén, kedden 9 óra 5 perckor 3940 grammal született az Orosházi Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán. Az ifjú csöppséget apukája, Abonyi Gábor mellett 8 és 6 éves nővére, valamint 4 éves bátyja várja otthon.

hirdetés

Az édesanya, Abonyiné Dömény Barbara délután már mosolyogva fogadott bennünket. Rutinos anyaként tudta mire számítson, de lánya a vártnál is többet segített neki.
– A reggeli vizit után éreztem az első fájásokat, így szóltam a nővérkének. Mire megvizsgáltak, már be is indult a szülés, a szülőszobán pedig 5 perc alatt ki is bújt a kicsi. Gyors, komplikációmentes szülés volt, minden rendben van – mondta a boldog édesanya.

Barbara hozzátette, mindig is nagy családot szerettek volna, a negyedik gyermek érkezésével ez most meg is valósult.
– A kisfiam abban reménykedett, hogy kisöccse születik, de örül majd a huginak is, nagyon szereti a babákat. Az biztos, hogy Blankát otthon elkényeztetik majd a testvérei – fogalmazott mosolyogva az anyuka.

Amikor a csecsemős nővér kihozta a babát, a csöppség jóllakottan aludt, egyáltalán nem zavarta, hogy fotózzák. Dús, fekete haja meglepte az anyukát is, előző három gyermekének ugyanis nem volt haja újszülöttként.

baba
Blanka Bianka 2019 első babája Orosházán

Ha nem lesz semmilyen komplikáció, Blanka és anyukája hamarosan hazamehet. Az otthoniak már készítik elő a gyerekszobát és arra is vannak már tervek, hogyan módosul a család napirendje.
– Az elején biztos lesz néhány megoldandó feladat, hiszen a nagyok

már iskolába és óvodába járnak, én pedig néhány hétig a kicsi miatt nem tudom őket vinni és hozni. De a család szerencsére segít, mindenki kiveszi majd a részét, hogy minél zökkenőmentesebbek legyenek a mindennapok – tette hozzá Abonyine Dömény Barbara.

A kórház dolgozói nevében őszinte szívvel gratulálunk, jó egészséget és sok boldogságot kívánunk a babának és a családnak egyaránt!

Forrás: Melega Krisztián – sajtóreferens
Orosházi Kórház

Szóljon hozzá!

36 − 32 =