Izsó Gábor: Békésen is elindulhatott a fejlődés

békésen Fotó: Körös Hírcentrum

A napokban Békésen is megtartották a már hagyományos újévi fogadást. A város vezetői a vállalkozások képviselőit, a hivatalok és rendvédelmi szervek vezetőit, a környező települések elöljáróit, az egyházak képviselőit látták vendégül.

A rendezvény Izsó Gábor polgármester évértékelő beszédével indult. Az esemény már 12 éves múltra tekint vissza, azóta kívánják ilyen formában, jó hangulatban indítani az új esztendőt. Polgár az az ember a városvezető megfogalmazása szerint, aki többet tesz a közösbe, mint amennyit kivesz belőle. Hiszen kifele bárki vehet, de kötelessége annyit betenni, amennyit a lehetőségei, képességei engednek. Mit adhat az összegyűlt vendégsereg a városnak? Munkát, lelkesedést és hitet – válaszolta meg feltett kérdését a városvezető.

hirdetés

A 2018-as év egy átlagos, nagyobb hullámzásoktól mentes, ám feladatokban gazdag év volt. A most következő fejlesztések előkészítése, az intézmények működtetése mind hozzájárultak ehhez. A statisztikai adatokat nézve is jó esztendőt zárt a település. A születések száma nem csökkent, a munkanélküliek száma azonban folyamatosan csökken. Az adóbevételek 8 százalékkal nőttek. Sajnos a város átlag életkora növekszik, vagyis öregszik, ahogy a megye is. Tehát még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fiatalok helyben tartására.

Az M44-es építése Békésen is új helyzetet teremthet, csökken a település periférikus helyzete. Békés 3,2 milliárd forint támogatást nyert a TOP-os pályázatokon. Befejeződhetett 2018-ban egy csapadékvíz-elvezető építésére irányuló projekt, kialakították egy iparterület infrastruktúráját, felújították a fogorvosi rendelőt és megépülhetett a gyermekmedence a fürdőben. Mindezek mellett pedig számos kisebb-nagyobb fejlesztés indulhatott el. A 2019-ben induló beruházások 250 új munkahely létrejöttét is eredményezik majd.

A kulturális élet, és az azért felelős intézmények tekintetében sincs miért szégyenkezni a városnak. Mindegyik intézménynek futnak jelenleg projektjei, fejlesztései, ezen a téren is halad tehát előre Békés. Ez azért is jelentős, mert mutatja a munkatársak elkötelezettségét a település iránt. A közbiztonság is folyamatosan növekszik, ezért hála a rendőrség és a polgárőrség áldozatos munkájának. A közel száz bejegyzett civil szervezet pedig azért tesz nap mint nap, hogy a lakosság hasznosan tölthesse szabadidejét, emellett sok városi feladat ellátásában is segítenek. Izsó Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy köszöntője elején éppen erről a hozzáállásról beszélt.

Kálmán Tibor alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket. Ő elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy Békés valóban a kemény munkájáról és optimista hozzáállásáról híres. Reméli, hogy ez megmarad 2019-ben is.

 

Izsó Gábor évértékelő beszédét itt meghallgathatják:

 

Kálmán Tibor beszédét pedig itt:

 

Képgaléria:

Szóljon hozzá!

− 8 = 1