Ötödik alkalommal rendezték meg a Harruckern Alapítvány jótékonysági bálját

Harruckern Fotó: Körös Hírcentrum

Február 16-án, Gyulán került megrendezésre az V. Harruckern jótékonysági bál, a Gyulai Szakképzési Centrum Wenckheim konferencia termében.

Czeglédiné Szappanos Anita beszédében megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a Wenckheim grófi család tagjait, akik megtisztelték jelenlétükkel az estet, Frédéric Wenckheim grófot és Karin grófnőt. A rendezvényen a szeghalmi, orosházi és dévaványai szakgimnázium igazgatói is részt vettek. A bál menüjét a Békés Megyei Culinary Team állította össze.

hirdetés

Az Ambrus György által vezetett gasztronómiai csapat tavaly ősszel Luxemburgban megrendezett világbajnokságon fényes sikereket ért el, ahova a kijutásukat a Gyulai Szakképzési Centrum is támogatta fő szponzorként. Az igazgatónő elmondta, büszkék arra, hogy ezáltal ők is részesei lehettek a csapat sikereinek és megköszönte munkájukat, mellyel a bál megrendezéséhez hozzájárultak.

hirdetés

A beszédek elhangzását követően a PowerBeat ütőegyüttes szórakoztatta a bálozókat egyedülálló műsorával.

Szóljon hozzá!

64 + = 69