Érkezik a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

A fesztivál helyszínének látványterve

20. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a Gyulai Pálinkafesztivált. A szervezők rengeteg újítással és izgalmas programokkal várják a látogatókat a jubileumi évforduló kapcsán.

hirdetés

Az elmúlt két évtized Magyarországon, a pálinka sikertörténetének a 20 éve és ebben jelentős szerepe volt a Gyulai Pálinkafesztiválnak, amely nagymértékben hozzájárult a pálinkafogyasztás kultúrájának az elterjedéséhez. Visszaigazolta az idő, hogy az ötletgazda Lovász Sándor kezdeményezése életképes volt és sikeres. Nagy öröm számunkra hogy 2016-óta a Bora Kft a rendezvény szervezője, akik innovációval és kreativitással újból sikertörténetté tették a pálinkafesztivált és ez a 20. jubileumi születésnap a rendezvény történetének a legszebb időszaka közé tartozik – fogalmazott dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a mai napon tartott sajtótájékoztatón.

hirdetés

Hozzátette: együtt ünnepel a város a rendezvénnyel, hiszen a Gyulai Pálinkafesztivál Gyula város egyik legismertebb gasztrokulturális rendezvénye. Gyulán a turizmus az egyik legjelentősebb gazdasági ágazat. Több száz családnak biztosít munkát, megélhetést, ezért fontos számunkra minden olyan lehetőség, amely a turizmust erősíti. Az állandó attrakciók és látnivalók mellett, a turizmus vonzerejét nagymértékben növeli minden olyan rendezvényt amely turisztikai attrakcióként is értékelhető, a pálinkafesztivál márpedig ilyen rendezvény és ezek között is a legismertebbek közé tartozik.

Dr. Görgényi Ernő kiemelte, nagy izgalommal és várakozással tekintenek az idei programok elé. A szállásadók visszajelzése alapján, nagy az érdeklődés a vendégek részéről a pálinkafesztivál hétvégéje iránt.

Nagy szeretettel várunk minden kedves vendéget a várkertben, hiszen hagyományosan az idei évben is a várkertben kerül megrendezésre az esemény.

– tette hozzá a polgármester.

A fesztivál helyszínének látványterve

Bora Imre beszédében elmondta, 1731-ben, amikor Harruckern János György báró megalapította az első pálinkafőzdéjét Gyulán, akkor talán nem gondolta, hogy néhány száz év múlva is a pálinka kiemelt figyelmet fog kapni, akár egy fesztivál kapcsán, akár a termék kapcsán.

Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb rendezvénye és azt is mondhatjuk, hogy a legszebb környezetben lévő fesztivál. Egyedülálló az a lehetőség amit kapunk, a háttérben a Gyulai várral, az Almásy-kastéllyal. Külön köszönet a városnak mindezért

20 éve népszerűsíti a fesztivál a pálinkát a pálinkafőzéssel kapcsolatos hagyományokat, mi próbálunk ehhez hozzátenni azzal a küldetéssel ami alapján úgy döntöttünk 2016-ban hogy elvállaljuk ezt a feladatot. Visszük tovább a fesztivált és minél magasabb szintre szeretnék emelni a színvonalát. Azt gondolom, hogy az elmúlt években látták a turisták, a látogatók, hogy megújultunk. Más arculattal, más eszközökkel jelentünk meg, más programkínálattal és egy olyan versenyt is indítottunk, amire ma már azt mondhatjuk, hogy az ország második legnagyobb versenye -fogalmazott Bora Imre.

Mi sem bizonyítja jobban a fesztivál színvonalát, hogy Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke elfogadta a szervezők felkérését és ő lesz a rendezvény fővédnöke. A verseny fővédnöke pedig Dr. Nagy István agrárminiszter lesz. Érdekesség még, hogy a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. limitált darabszámú prémium minőségű pálinkával fog megjelenni a pálinkafesztiválon. Ez egy olyan kuriózum lesz, ami csak ebben az évben lesz megvásárolható.

A fesztivál az idei évre teljesen megújul. Az eddig megszokott nagy rendezvénysátor eltűnik a helyszínről és egy teljesen új környezettel jelenik meg. Egy 20 ezer négyzetméteres rendezvényterem lesz kialakítva a látogatóknak, ahol mindenki abszolút megtalálja a kényelmet és a színvonalat. Eltüntetik a hagyományos sörpadokat, sörasztalokat, és kulturált asztalokkal illetve székekkel várják az idelátogatókat.

21. századi rendezvényt szeretnénk és olyan szinten szeretnék megjelenni, amire azt mondják majd az idelátogató turisták, hogy igen, ide érdemes eljönni.

– zárta gondolatait Bora Imre.

Varga-Bora Tímea a sajtótájékoztatón ismertette a fesztivál kísérő rendezvényét a „Brillante – 2019 Hungarian Spirits Award” párlat és pálinka versenyt, amelyről ide kattintva, a Gyulai Pálinkafesztivál weboldalán olvashatnak részletes leírást.

A programokat tekintve, fellép majd a Magna Cum Laude, az Ismerős Arcok, a TNT, Fenyő Miklós, a Bagossy Brothers Company és Rúzsa Magdi is. A fesztivál 2019. április 12-14. között kerül megrendezésre.

Kapcsolódó tartalom:

hirdetés

Szóljon hozzá!

42 − = 34