Elkezdődött a Brillante – 2019-re küldött minták zsűrizése

brillante Fotó: Körös Hírcentrum

A mai napon kezdetét vette a 20. Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül meghirdetett Brillante – 2019 Pálinka és Párlatverseny érzékszervi zsűrizése a békéscsabai Panoráma Hotelben.

A versenyre az idei évben három kategóriában nevezhettek: bérfőzetők, magánfőzők és kereskedelmi főzdék párlatait, pálinkáit várták. A nevezéseket március 8-ig kellett eljuttatni a kiíróhoz. Ebben az évben mindösszesen 1182 minta érkezett.

Az érzékszervi zsűri 24 főből áll, amelynek nem lesz egyszerű dolga a több száz tétel bírálata során. A minél magasabb színvonalú szakmai munka miatt egy pálinkabírálati tréningen is részt vettek a meghívottak. Ennek célja az volt, hogy valóban a legjobbak kerüljenek kiválasztásra a két napos zsűrizés során. A zsűri elnöke Lovassy György okleveles élelmiszeripari mérnök, Pálinka Sommelier, a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinka tréner és bíráló, a KOTHE cég hivatalos magyarországi képviselője.

hirdetés

Körülbelül 600-600 mintát kell a két nap alatt lebírálni, a harmadik napon pedig a nagydíjak kiválasztása történik az aranyérmesek közül – árulta el Lovassy György. A verseny igazgatója hozzátette, olyan 30 százalékkal érkezett több nevezés, mint tavaly. Alma, körte, birs, cseresznye, meggy, kajszi, szilva, és még sok más gyümölcskategória. Egyre több országból érkeznek a minták, ami szintén egy nagy előrelépés a verseny életében. A jövőre vonatkozóan pedig vannak már tervek, hogyan lehetne ezt a megmérettetést nemzetközileg is valóban elismertté tenni.

A zsűri számítógéppel bírál, 4×5 pontos bírálati rendszerben. Megvizsgálják, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák.

A verseny során az alábbi fődíjakat osztják ki:

  • Legjobb Versenyminta
  • Legjobb Magánfőzött Párlat
  • Legeredményesebb Magánfőző
  • Legjobb Bérfőzetett Párlat
  • Legeredményesebb Bérfőzető
  • Legeredményesebb Bérfőzde
  • Brillante – 2019 legjobb kereskedelmi pálinkája
  • Brillante – 2019 legjobb kereskedelmi főzde

Bronz, ezüst, arany, champion minősítések is gazdára találnak a megmérettetésen. A Bérfőzetők és Magánfőzők Versenyére összesen 996 minta érkezett Magyarország különböző részeiből és a határon túlról. A legmesszebbi nevezés Izraelből érkezett. Erről mi is beszámoltunk már. Volt, aki egy, volt, aki több mint 30 fajta párlatot nevezett. A bérfőzetők között 85 regisztrált versenyző van, összesen 410 mintával. Magánfőző 91 regisztrált, 586 mintával. Ebben az évben került újra meghirdetésre a kereskedelmi főzdék versenye. 21 vállalkozás méretteti meg pálinkáit, összesen 186 minta érkezett ebben a kategóriában.

A Lovassy Györggyel készült interjút itt meghallgathatják:

 

 

Kapcsolódó tartalom:


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!