CEV Kupa: Klubtörténeti mérkőzésre készül a Békéscsaba

brse cev kupa Fotó: BRSE

Klubtörténeti mérkőzésre készül a magyar bajnok Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata. A második számú európai kupasorozat, a CEV Kupa elődöntőjében az olasz Yamamay Busto Arsiziót fogadja ma délután.

A BRSE szombaton a Haladás 3-0-s legyőzésével melegített a párharcra, amelynek első mérkőzését hazai pályán vívják Bogdan Paul vezetőedző tanítványai. “Kedden a szezon egyik legjobban várt mérkőzését játsszuk a CEV Kupa elődöntőjében a Busto Arsizio ellen. Erre hangoltunk a Szombathellyel szemben. Felmértük, min kell változtatnunk, vagy miben kell javulnunk az olaszok ellen” – fogalmazott a klub közösségi oldalán a román szakvezető.

A BRSE idei nemzetközi menetelése során az ukrán Himik Juzsnyijt aranyjátszmával, a svájci Pfeffingent és a francia Saint-Raphael csapatát kettős győzelemmel búcsúztatta. Így várhatja az egyik legjobb olasz csapat elleni párharcot. A két együttes ezt megelőzően egyszer már összecsapott egymással: 2017-ben éppen a CEV Kupában találkoztak, akkor egy körrel korábban, a negyeddöntőben. A csabaiak hazai pályán egy játszmát nyertek, ezen szeretnének most javítani.

A Busto jelenleg az ötödik helyen áll az olasz élvonalban. Keretében elsősorban fiatal tehetségek szerepelnek. De a holland Floortie Meijners, valamint az egyaránt olasz Giulia Leonardi és Alessia Gennari személyében tapasztalt játékosai is vannak. A csapat talán legjobb játékosa a belga válogatott mindössze 19 éves szélső ütője, Britt Herbots, akit szakemberek az egyik legtehetségesebb röplabdázónak tartanak. Az együttes szombaton a harmadik helyezett Savino Del Bene Scandicci otthonában elért 3-2-es vereséggel készült a párharcra.

“Változatos röplabdát játszanak, sokszor váratlan húzással képesek meglepni az ellenfelet. Jó képességű játékosok vannak a cserepadon is, így a mérkőzésbe beszállva új lendületet hoznak, s képesek felkavarni az állóvizet” – mondta az olaszokról a csabaiak közösségi oldalán Alberto Salomoni, a BRSE és a magyar női válogatott korábbi vezetőedzője, aki jelenleg a Busto utánpótláscsapatánál, az Amatori Volley Orago együttesénél dolgozik szakmai igazgatóként.

A kétmérkőzéses párharc visszavágóját jövő kedden játsszák Olaszországban. A másik ágon két román csapat, a tavaly Bajnokok Ligája-döntős CSM Volei Alba Blaj és a Stiinta Bacau találkozik. Magyar együttes legutóbb 1996-ban, a Vasas SC révén szerepelt valamely európai kupasorozat elődöntőjében – számolt be az MTI.

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.