Szeles, meleg idővel folytatódik a hét

Az érkező gyenge hidegfrontok előterében gyakran szeles, de meleg időre számíthatunk, csütörtökön többfelé meghaladhatjuk a 20 fokot.

Keddre virradóan egy hidegfrontnak köszönhetően többfelé megnyíltak az ég csatornái. Jelentősebb mennyiségű (5 mm-t meghaladó) eső a Dunántúl délnyugati felén volt várható. Napközben már több órára kisüt a nap, a felhőátvonulásokból inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy zápor. Délnyugati tájaink kivételével többfelé élénk, erős, északon viharos lesz a nyugati szél. A hőmérséklet jelentősen nem esik vissza, a fagymentes hajnalt követően délután 11-15 fokot mérhetünk.

hirdetés

Szerda hajnalban ismét több helyen előfordulhat eső, zápor, majd napközben újra a napsütésé lesz a főszerep, amit inkább csak fátyolfelhők szűrhetnek. Csapadék nem várható. A délire forduló szél ezúttal a Dunántúlon lesz élénk, nyugaton erős. Reggel a derült, fagyzugos tájakon előfordulhat gyenge fagy, délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtök lesz a hét legmelegebb napja. A több-kevesebb napsütés mellett többször megnövekedhet a felhőzet, de csapadék nem várható. Ezen a napon országszerte erős, a Dunántúlon viharos erejű délnyugati szélre kell számítani, mellyel meleg levegő érkezik, így délutánra sok helyen 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

Pénteken nyugat felől elszórt záporokkal, élénk széllel gyenge hidegfront érkezik, de maradnak a tavaszias hőmérsékletek, a kimondottan enyhe hajnal után napközben 12-18 fok a legvalószínűbb – írja az Időkép.

Szóljon hozzá!

7 + 1 =