Megnyílik a Cifra Palota Természetközeli Bölcsőde, Játszóház és Közösségi tér

cifra palota Fotó: Körös Hírcentrum

2015 augusztusában indult útjára Sarkadon a Cifra Palota Természetközeli Óvoda működése, amely szintén a családiasabb, alternatív pedagógiát képviseli. Ezt a nevelési formát kiterjesztve idén az 1-3 éves gyermekeket várják szeretettel a hamarosan nyíló Cifra Palota Bölcsődébe.

A bölcsi a Közös Pont Egyesület szervezésében valósul meg, és az egyesület projektvezetője, Püski Edit elmondta, hogy abban áll leginkább az alternatív pedagógia lényege, hogy egy teljes emberéletet vesznek alapul, azt szem előtt tartva, hogy az ember egy egész életen át fejlődik, tehát holisztikusan tekintenek a nevelésre, oktatásra. Ezen felül a gyermekek fizikai, lelki és érzelmi szükségleteit is kornak megfelelően figyelik, és annak megfelelően próbálják összhangban tartani.

Püski Edit arról is részletesebben mesélt, mit is jelent a természetközeliség ebben a nevelési formában. Kiemelte, hogy amellett, hogy náluk minden gyermek saját személyiségének, jellemének és fejlődési szintjének megfelelően van foglalkoztatva, a gyermekek természettel való kapcsolata is jelentős szerepet tölt be, vagyis fontos az, hogy megismerjék a természetet minden formájában, tapasztaljanak, érintsenek, saját érzékelés útján alakuljon ki bennük a természethez való kötődés. Ezt a természetközeliséget segítik elő minden eszközzel, így a játékok is természetes alapanyagokból készülnek, mint a fa, gyapjú, vászon. A gyermekek vegyszermentes környezetben tölthetik az időt, valamint az egészséges étrendre is odafigyelnek a bölcsődében. A mindennapok része a napi és heti ritmikusság, amellyel szintén egyfajta biztonságot teremtenek a kicsiknek.

Püski Edit elmondása szerint a hagyományos bölcsődékhez képest a Cifra Palota Bölcsőde családiasabban működik, mivel a szülőket nagyban bevonják például az ünnepi előkészületekbe, díszítésekbe, és magába az ünneplésbe is, így még a bölcsődén belül is több időt tölthetnek együtt a szülők gyermekeikkel. A szülői értekezletek is havi rendszerességűek.

A bölcsinek 24 férőhelye van, amelyből eddig 8 telt be, a jelentkezés pedig folyamatosan tart.

Jelentkezni lehet a cifrapalota2015@gmail.com email címen, a 06 70 522 3870-es telefonszámon, valamint a Cifra Palota Természetközeli Bölcsőde, Játszóház és Közösségi tér facebook oldalán.

A Püski Edittel készült interjút meghallgathatják itt:

Szóljon hozzá!