Új vasútvonal építését szorgalmazza Lázár János

vasútvonal Illusztráció: Pixabay

Hamarosan a kormány elé kerülhet az az előterjesztés, amely egy Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal megépítését szorgalmazza. A projektre a következő nyolc-tíz évben kerülhet sor, 800 milliárd forintból – nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak.

hirdetés

Az országgyűlési képviselő az új déli vasútvonal tervéről egyeztetett Orbán Viktorral, és a kormányfő támogatta a javaslatot. A politikus közölte, a szerb és a magyar kormány áprilisban együttes ülést tart, ekkor ez a vasútvonal lesz az egyik napirendi pont. Tudomása szerint ugyanis a szerb kormány hajlandó anyagilag támogatni ezt a fejlesztést. A tervezet összhangban van az Európai Unió közlekedésfejlesztési stratégiájával. Így várhatóan uniós támogatás is érkezhet, ugyanakkor a képviselő azt javasolta a kormányfőnek, hogy hazai költségvetési forrást is fordítsanak a beruházásra.

hirdetés

Lázár János hangsúlyozta: az Alföldre a kormány gazdasági erőforrásként tekint, amelyben még bőven vannak tartalékok. Ezek kiaknázásához azonban elengedhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A vonal egyes szakaszai elővárosi vasútként is működhetnek majd, mint például Szeged és Hódmezővásárhely között a már épülő tramtrain. Emiatt a vasútvonal egyes részeit villamosítják is. A fejlesztésnek köszönhetően Szegedről Szabadkára harminc perc alatt lehetne elérni. Pécsre kevesebb mint két óra alatt el lehet majd jutni, Pécs és Baja között pedig fél órára csökkenne a menetidő.

Lázár János kijelentette: a vasútvonal egyes szakaszai – a Pécset Bajával, valamint a Szegedet Békéscsabával és Gyulával összekötő rész – még ebben a ciklusban, azaz 2022-ig megépülhetnek. A Szeged- Hódmezővásárhely tramtrain pedig még hamarabb elkészül. A teljes, 500 kilométeres szakaszt a politikus szerint nyolc-tíz év alatt lehet megépíteni. A képviselő kifejtette, a vasútvonal valójában nem új lesz. Mint mondta, a miniszterelnökhöz egy 1910-es vasúti térképpel érkezett, melyen szerepelt ez a vonal. Úgy fogalmazott újjáépítésével a Trianon okozta károkat enyhítik. „A szerb és a román kormány számára nyilvánvalóvá tesszük: a múltat lezárjuk, a jövőbeli együttműködés felé tekintünk” – számolt be az MTI.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 1 = 6