Hamarosan befejeződnek a Gyulaváriba vezető kerékpárút munkálatai

gyulavári, kerékpárút Fotó: Körös Hírcentrum

A sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester, Kiss Tamásné a körzet képviselőnője és Szabó Károly Gyulavári képviselője számoltak be a munkálatok előrehaladtáról és a pályázatról mely ezt a felújítást lehetővé tehette.

hirdetés

A Temesvári út legrosszabb szakaszának felújítása annak a pályázatnak a keretein belül valósul meg, melyből a Városerdőre vezető kerékpárút is kiépítésre kerül. A Gyulavári Fehér-Körös híd és a Paradicsomi ABC közötti 755 méter hosszú szakasznak elkészült a pályateste, a kivitelező a vállalt határidő előtt hetekkel korábban elkészült az aszfaltozással. A kerékpárút korábban 2 méter széles volt, most 2,75 méterre nőtt a szélessége, de még vannak hátra feladatok az átadásig, ezért a polgármester felhívta mindenki figyelmét arra, hogy addig nem lehet rajta szabályosan közlekedni. El kell indítani a forgalomba helyezési eljárást, ki kell táblázni, fel kell festeni, valamint a szakasz közvilágításának kiépítése is hátra van.

hirdetés

Kiss Tamásné képviselő asszony elmondta, korábban nagyon veszélyes volt ez a szakasz, hiszen nehezen fértek el az egymással szemben haladó kerékpárosok. Hozzátette, hogy 28 db kandelábert kell még felállítani, ugyanúgy meg kell világítani ezt a kerékpárutat, ahogy az első szakaszában is megtették. A képviselő asszony mindenki türelmét kérte a munkálatok befejezéséig.

Szabó Károly elmondta, hogy ez a kerékpárút ugyan nem az ő körzetében helyezkedik el, de az általa képviselt lakosság miatt nagyon fontos ezen szakasz fejlesztésének a megvalósulása, hiszen a gyulavári emberek kerékpárral, ezen a kerékpárúton közlekednek a városközpont irányába. Felidézte, hogy márciusban tartott képviselő-testületi ülésen javasolta korábban egy a Gyulaváriba tervezett kerékpárút kiépítését, mely határon átívelő lett volna, de az akkor nem valósult meg.

A most elkészülő szakasz beruházása közel 85 millió forintos pályázati forrásból készült el.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 31 = 41