Ferrari: Az 1000. verseny csak még egy ok a jó szereplésre

Fotó: Scuderia Ferrari (archív)

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy véli, az 1000. Forma-1-es futam, mely a hétvégi Kínai Nagydíj lesz, remek alkalom arra, hogy visszatérjenek a csúcsra és újra futamot nyerjenek. Az olasz alakulat futamot a tavalyi Amerikai Nagydíjon nyert utoljára, Kimi Räikkönennel.

Idén a mezőny azt állítja, hogy a Ferrari a leggyorsabb, mégis az első két versenyen nem sikerült nyerniük. Ráadásul bár papírforma szerint Sebastian Vettelnek kellene húznia a csapatot, egyelőre úgy fest, hogy fiatal új csapattársa, Charles Leclerc átveheti ezt a szerepet. Leclercnek szinte már a zsebében volt karrierje első F1-es győzelme Bahreinben, a technika ördöge azonban megakadályozta ezt. Nem meglepő hát, hogy most pótolná, ami két hete elmaradt, és nyilvánvalóan Vettel is felállna már a dobogó csúcsára, hiszen tavaly augusztusban állt ott utoljára.

hirdetés

“Ez lesz a Forma-1 történetének ezredik versenye, ami csak még egy ok arra, hogy kiválóan teljesítsünk.” – mondta Binotto.

“Ez másféle pálya, mint a melbourne-i, vagy a bahreini volt, itt nagyon hosszúak az egyenesek és a kanyarok, ami az autó elejét terheli. Szeretnénk megismerni az SF90 versenyképességét ilyen pályán is, megbizonyosodni róla, hogy a Bahreinben tapasztalt megbízhatósági problémák nem ismétlődnek meg újra. Mint mindig, most is törekszünk arra, hogy jól menjünk, és szembeszálljunk az ellenfeleinkkel.”

Racingline.hu

Szóljon hozzá!

+ 53 = 58