Ismét működésben a jégkármérséklő rendszer

jégkármérséklő Fotó: Pixabay

Üzembe helyezte 2019. április 15-én az országos jégkármérséklő rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelyet az Agrárminisztériummal közösen működtet.

Tavaly, működésének első évében a rendszer több tízmilliárd forintnyi kárt előzött meg. Idén korábban, már hétfőtől üzemel a továbbfejlesztett, az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer. Működését egy korábbinál ötször gyorsabb szuperszámítógép segíti.

Az országos jégkármérséklő rendszer már az üzemelésének első évében, 2018-ban messzemenően beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt 30 év legszélsőségesebb, legzivatarosabb tavasza, nyara volt tavaly. A bejelentett viharkárok éves szinten hatszorosára, a felhőszakadáskárok kétszeresére növekedtek. Ennek ellenére a jégkárok 70 százalékkal, a jégkár aránya pedig az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül a harmadára esett vissza.

Az országos jégkármérséklő rendszer működtetésével 2018-ban tízmilliárd forintos nagyságrendű kárt előztünk meg a mezőgazdaságban, a polgári, ipari és állami létesítményekben, ingatlanokban és ingóságokban. A rendszer működtetésének finanszírozásához a Kárenyhítési Alapból évi legfeljebb 1,5 milliárd forint biztosítható.

Az országos jégkármérséklő rendszer idén már április 15-én megkezdte a működését. A tavalyinál korábbi üzembe állítást az indokolta, hogy az elmúlt években több alkalommal is volt május előtt a gazdák számára komoly károkat okozó jégeső. Az Agrárkamarán belül működő üzemeltetési iroda az idei szezonra kiemelt feladataként tűzte ki a hálózat informatikai rendszerének fejlesztését. Változott a generátorkezelők mobilfelülete. A riasztási adatokat szolgáltató Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) részletesebb előrejelzést küld a kezelők számára, a jégbejelentések pedig automatikusan az OMSZ-hoz érkeznek, ami nagy mértékben javítja a beavatkozások hatékonyságát.

Az OMSZ új modelleket alakított ki az előrejelzésre, illetve a tavaly nyáron átadott – többek között a jégkármérséklő rendszert is kiszolgáló – szuperszámítógépük a korábbi teljesítmény ötszörösét képes leadni, így növekedett a meteorológiai előrejelzések pontossága, biztonsága és gyorsasága is.
A végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a magyar gazdálkodók és a teljes lakosság várhatóan még kevesebb jégesőt fog érzékelni – tájékoztatott az Agrárszektor.


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!