Varga Mihály: a gazdaság teljesítményének növekedésével a bérek is nőttek

gazdaság Fotó: Pixabay

A gazdaság teljesítményének növekedésével a bérek is emelkedtek, amely összhangban van a várakozásokkal – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

A KSH keddi közlése szerint februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban a januári 10,6 százalékos emelkedés után. Az év első két hónapjában 11,4 százalékkal nőttek a fizetések. A februári 3,1 és az első kéthavi 2,9 százalékos inflációval számolva a reálbérek februárban 8,7, január-februárban 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A bruttó átlagkereset februárban 345 900 forint, a családi kedvezmények nélkül számolt nettó kereset 230 000 forint volt. Varga Mihály hozzátette: a gazdaságpolitika célja, hogy a munkahelyek számának növekedésével, a gazdaság bővülésével együtt a keresetek is növekedjenek.

hirdetés

A szakemberek utáni kereslet változatlanul nagy, ez pedig a bérek növekedéséhez is hozzájárul. A miniszter elmondta: az állami szférában törekszenek arra, hogy a keresetek emelkedése lépést tartson a versenyszféra növekedésével. A kormánynak tavaly több olyan döntése volt, amelyik különböző ágazatokban bért emelt. Reményeik szerint idén is megtalálják azt az egyensúlyt, ahol a versenyszektor béreinek növekedésével az államigazgatás, az állami szféra keresete is lépést tart majd.

hirdetés

Kitért arra is, hogy akár 2010-hez, akár 2014-hez viszonyítva a keresetek leginkább Magyarországon nőttek a régióban. A havi bruttó átlagkeresetek növekedését nézve az ország jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el, a visegrádi négyek között a harmadik helyen.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 2 = 2