Leclerc nem tartja magát szupersztárnak

leclerc, ferrari Fotó: Kaiser Erika

Charles Leclerc elmondta, hogy még nem tekint magára F1-es “szupersztárként”, de reméli, hogy hamarosan erre a szintre is eljut.

A monacói versenyző tavaly debütált a Forma-1-ben a Sauber csapatnál, idén pedig már a Ferrari versenyzője és Sebastian Vettel bajszát húzkodja és sokan már egy új világbajnokot látnak benne. Ő azonban karrierjének ezen szakaszában még nem tekint magára ilyen sztárként.

hirdetés

“Nem tekintek magamra szupersztárként.” – mondta Leclerc az Auto Motor und Sportnak. “Erre nem is lehet felkészülni. Nem tudom, mire számítsak. Jó, ha az emberek már ilyennek látnak engem. Vagy ha nem, akkor mindent meg fogok tenni a pályán azért, hogy az legyek.”

Leclerc szerint mindemellett az F1 egy különös sport, ahol szinte nem is ismerik meg a versenyzőket addig, míg dobogóra nem állnak, hiszen a pályán sisakot viselnek. Meg is kérdezték arról, hogy változtatott-e az életén az, hogy már a Ferrari versenyzője.

“Különösen az első dobogós helyezés után.” – felelte. “A Forma-1 egy fura sport. Ha nem állsz dobogóra, az emberek nem ismerik az arcod. Általában csak sisakban látnak minket. Bahrein óta azonban már össze tudják párosítani az arcomat a nevemmel. Még nem ostromolnak. Ha Monacóban vagyok, otthon maradok és többnyire szimulátorozok.”

Bahreinben nem sokon múlt, hogy ne csak dobogós helyet, hanem győzelmet is szerezzen. Elmondása szerint pedig még nem is tett le győzelmi terveiről.

“Ha lehetőséget látok a győzelemre, meg fogok próbálni élni vele. Ez az egész a győzelemről szól. De elég okosnak is kell lenni hogy a lehető legtöbb pontot szerezd, ha nem tudsz nyerni. Igazi művészet a legtöbbet kihozni a legkeményebb pillanatokból.”

Racingline.hu

Szóljon hozzá!

5 + = 12