Megyei sikerekkel zajlott a Kick-box Világkupa Budapesten

kick-box Fotó: Gregor László

A magyar kick-box azok közé a sportágak közé tartozik, amely évről évre bizonyít. Hozza a kiemelkedő eredményeket, sőt, fejlődésre is képes. Ha valaki ebben kételkedne, azt meggyőzik az idei budapesti világkupa mutatói – vélik a hozzáértők.

hirdetés

1661 versenyző aki 3131 nevezést adott le 39 országból és 284 klubból. A budapesti világkupa ezzel a második legnagyobb kick-box verseny lett a dublini Irish Open után. Megelőzve olyan nagy hagyományokkal bíró versenyeket, mint az Austria Classic vagy az olaszországi Bestfighters. Az is jelzésértékű, hogy a WAKO  kick-box világszövetség európai szervezete elnökének Király Istvánt, a magyar szövetség alelnökét választották meg. A rendezők mindent megtettek a sikeres verseny érdekében, a megmérettetés olajozottan zajlott. A nagy létszámú bírói karban ott dolgoztak a békés megyeiek: Gasparik Róbert, Koczka András, Fábián Mihály, Schaffer Katalin, Vizsnyiczai Richárd vett részt a bíráskodásban.

Az idei óriási mezőnyben természetesen ott voltak a Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjainak a versenyzői is, akik eredményesen szerepeltek a nem könnyű mezőny ellenére. Minden szabályrendszerben hoztak érmet, születtek figyelemre méltó eredmények. Beindultak a rohamosan fejlődő formagyakorlatosok, – az orosházi Puravecz Péter mester a kinevezett szövetségi kapitány- s ismét több éremmel térhettek haza a ringesek is. A legeredményesebbek, a duplázók, Kozmann Mónika, Jancsó Lili  és Puravecz Péter voltak, akik két elsőséget szereztek. A három napos világkupa egyben az utolsó ranglista verseny volt, hiszen a két hét múlva megrendezésre kerülő Utánpótlás magyar bajnokság már nem számít bele. Utána júniusban kialakul az a válogatott keret, amely az augusztus végi, győri Kadet és Junior Európa-bajnokságon képviseli Hazánkat.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

75 − = 70