EP-választás – Lemondott az LMP elnöksége 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson – jelentette be Keresztes László Lóránt társelnök Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatón a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani. Vágó Gábor listavezető a választási vereséget a tavalyi országgyűlési választás után az LMP-ben kialakult belső visszásságoknak tulajdonította. Ahogy fogalmazott, le kell küzdeni azt a hitelességi válságot, amit “a 2018-as harakiri” okozott. A választók megbüntették az ellenzéki pártokat a 2018-as fiaskó miatt, így az LMP-t is – jelentette ki. Hozzátéve: le kell vonni a tanulságokat, miért maradt Magyarországon a populizmus egyedüli ellenfele a neoliberális alternatíva, és miért kapott Magyarországon súlyos pofont az, ami Európában a korszellem, vagyis a rendszerkritika.

A klímaváltozás legfőbb okának a fennálló rendszert nevezte, “de ma az ellenzéki oldalon is ennek a támogatói vannak”. Kifejtette: a NER alapjai azon nyugszanak, hogyan kötnek egyességet nagyvállalatokkal, és a Gyurcsány-kormány politikája is ezen nyugodott, vagyis a DK érdemben nem rendszerellenzéki. Rámutatott: Magyarországról nem lesz képviselete az EP-ben a zöldpolitikának. A párt másik társelnöke, Demeter Márta a választási vereség kiértékelését ígérte, valamint az ökopolitika terjesztését.

Az LMP várhatóan júniusban tartja tisztújítását – hangzott el. Kanász-Nagy Máté, az országos elnökség titkára az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésre úgy felelt: az ellenzék esélye az, ha a kormánnyal szemben egységesen lép fel. Az EP-választást speciálisnak nevezte, ezért szerinte nem szabad kizárólag ennek eredményéből kiindulni az önkormányzati választásról szóló tárgyalásokon. A két távozó társelnök gratulált azoknak, akik mandátumot szereztek, és  köszönetet mondtak azoknak, akik részt vettek a vasárnapi választáson.

MTI

Szóljon hozzá!