Így zajlott a városi sport- és gyermeknapnak Gyulán

Fotó: Körös Hírcentrum

Egész napos programsorozaton vehettek részt a gyermekek, szülők és a sportolni vágyók tegnap Gyulán a várkertben.

A délelőtt folyamán jóga és zumba edzéseket tartottak a rendezvényre kilátogatóknak, majd déltől a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Zenekar szórakoztatta műsorával a jelenlévőket, közben ingyenes ételkóstolásra volt lehetőség a gasztrosátorban. Délután folytatódtak a fitnesz programok, valamint Szabados Ádám freestyle labdarúgó magyar bajnok és világcsúcstartó bemutatóját lehetett megtekinteni. A kicsiknek  Berta János vándorkomédiás „Az ember a legerősebb” című mesét mondta el, ezt követően pedig a Bojtorján zenekar adott koncertet. Fél hétkor következett a nap egyik fénypontja, az óriástorta-osztás, miközben kutyás bemutató is zajlott, melynek nagy sikere volt a gyerekek körében. Végül a Hanta Banda adott koncertet, amely után konfettiszórás és buborékeffekt zárta a napot.

A programok mellett a gyerekek láthatták még a tűzoltóautók, rendőrautók, mentőautók bemutatóját, játszó-és alkotóház állt a rendelkezésükre, csónakázni és vízibiciklizni is volt lehetőségük, de a legnépszerűbbek mégis az ugrálóvárak voltak, amelyeknél mindig kígyózó sorok álltak. Aki szerette volna, kipróbálhatta a kocsikázást lovas fogattal, valamint lufi és vattacukor osztással is kedveskedtek a szervezők a kicsik számára. Érdemes volt tehát kilátogatni tegnap a várkertbe, a programoknak szerencsére még az időjárás is kedvezett így igazán szép napot tölthettek el együtt a családok.

 


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!