MÁV: befejeződött a felújítás a Keleti pályaudvaron

keleti, máv Fotó: Szecsődi Balázs / MÁV (archív felvétel)

A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron. Befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson – közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

hirdetés

Homolya Róbert elmondta, hogy a 80-as évek óta nem került sor ilyen volumenű, forgalomkorlátozással járó felújításra a pályaudvaron. Olyan típusú munkálatokat végeztek, ami segíti a menetrend betartását, vagyis csökkenti az üzemzavarok valószínűségét – tette hozzá. A felújítás során több mint 4 ezer vasbeton aljzatot, 600 talpfát, 716 méternyi sínt és 1200 méternyi ágyazatot cseréltek ki. Újraaszfaltoztak 10 ezer négyzetméternyi területet és eltüntették a történelmi architektúrát elcsúfító bódékat. Terveik között szerepel, hogy 1-1,5 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználásával egy új, nemzetközi és belföldi pénztárat, illetve modern utasvárót magában foglaló utascentrumot alakítanak ki az aluljáró szintjén. Az évente 12 millió utast fogadó pályaudvart teljesen akadálymentesítenék is – írja az MTI.

A két hétig tartó időszak alatt olyan előre tervezett karbantartási munkákat végeztek el a szakemberek, amelyekre nem lett volna lehetőség a vonatforgalom fenntartása mellett. Ezáltal megelőzhető volt a sebességkorlátozások bevezetése. Javul a menetrend, csökkenni fog a műszaki üzemzavarok valószínűsége, továbbá jelentős mértékben javítani fogják a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

A pályaudvar lezárása miatt jelentkező nagymértékű forgalmi változások, továbbá az esetenként előforduló rendkívüli események miatt az első napokban a közlekedésben előfordultak apróbb kapacitásbeli és utastájékoztatási nehézségek. A vasúttársaság ezekkel kapcsolatban haladéktalanul intézkedett. A Keletit érintő vonalakon, továbbá az új viszonylaton, Pécel és Piliscsaba között közlekedő járatok kihasználtságát, utasforgalmát is folyamatosan nyomon követték – számolt be honlapján a MÁV.

A kéthetes karbantartás ideje alatt a szakemberek:

  • a csarnok egész területén, 8670 négyzetméteren újraaszfaltozták az utasperonokat;
  • javították a vasúti pályát a pályaudvar teljes hálózatán. 463 darab talpfát, 3155 darab vasbeton aljat, 716 méter sínt, továbbá 131 darab váltó (kitérő) alkatrészt és 1210 méteren ágyazatot is cseréltek;
  • lebontották a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat;
  • kicserélték a padokat, a szemeteseket és az utastájékoztató piktogramokat;
  • új modern utastájékoztató LED kijelzőfalat telepítettek a csarnokba;
  • a térvilágítás karbantartása során 300 darab lámpatest cseréjére is sor került, hogy energiatakarékosabb és hatékonyabb legyen a világítás.
  • virágosították és rendezték a főbejárat, valamint az oldalsó kapuk közelében lévő zöldterületeket;
  • elvégezték a szükséges beavatkozásokat a teljes felsővezeték hálózaton; az állomási biztosítóberendezésen, az energia ellátási hálózatokon;
  • és helyreállították a megkopott falakat a csarnokban és az utasforgalmi területeken.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

64 − 62 =