Elismerésben részesült Vizsnyai Dávid asztaliteniszező és Lehoczki János erőemelő

paralimpia Fotó: Körös Hírcentrum

Idén márciusban Abu-Dabhiban lezajlott a speciális olimpia, amin rengeteg magyar versenyző is részt vett. Rendkívüli eredményt sikerül elérni, hiszen 32 aranyéremmel tértek haza. Békéscsabáról két versenyző indult és vette sikerrel az akadályokat.

hirdetés

“Mi Csabaiak nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a versenyen Békéscsabát két versenyző képviselte. Vizsnyai Dávid asztaliteniszezőt, valamint Lehoczki János erőemelőt köszönthetjük. Azért szerveztük meg a mai sajtótájékoztatót, hogy polgármesterként köszönetet mondjak, mind a sportolóknak mind az edzőknek, akik segítették a két fiatal versenyzőt a magyar csapat, valamint a saját sikereik elérésében” – mondta el Szarvas Péter.

4 évvel ezelőtt Vizsnyai Dávid Los Angelesben, az akkori speciális olimpiai játékokon két aranyérmet szerzett. Idén márciusban pedig egyéniben megvédte az érmet. Számos mérkőzésen túljutva veretlen maradt és kiváló sikert ért el a Békéscsabai Vandháti DSE versenyzőjeként. Lehoczki János négy ezüstéremmel tért haza. Erőemelőként kezdte a pályafutását és városi, megyei, országos versenyeken is sikerrel szerepelt. Most a világjátékokon három egyéni számban és összetettben is ezüstérmes lett, így ő is hozzásegítette a magyar csapatot a sikerhez.

Szarvas Péter hozzátette:

A város nem csak erkölcsi köszönetet szeretne mondani, hanem szeretne egy kisebb ajándékkal is kedveskedni mindkét fiatal versenyzőnek. Ezzel is próbáljuk őket motiválni, hogy pályafutásuk folytatódjon, hogy törekedjenek a további sikerek elérésére.

Fotó: Körös Hírcentrum

Elismerésül Dávid egy kerékpárt kapott az önkormányzattól, ami segíti számára a munkába járást. János pedig egy nagy értékű vásárlási utalványt. Botyánszki András edző elmondta, hogy Dávid 13 éves korában került az egyesülethez, és azóta is szorgalmasan jár az edzésekre, ami heti 4-5 alkalmat jelent. Az edző reményei szerint, a fiatal továbbra is ilyen szép eredménnyel örvendezteti meg őket.

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 1 = 6