Ezúttal is fontos kérdéseket tárgyalt a gyulai képviselő-testület

testületi, Gyula, helikopter Fotó: Körös Hírcentrum

A május 30-án soron következett képviselő-testületi ülésen az interpellációs órában többek között felmerült a Temesvári út közvilágításának időközönkénti problémája, a szúnyogirtás, a Paradicsomi lakótelepen lakossági fórum összehívásának szükségessége, valamint a város buszmegállóinak az állapota is.

Dr. Görgényi Ernő polgármester a buszmegállók állapotával kapcsolatosan felmerült kérdéssel alapvetően egyetértett, de hozzátette, hogy a városban azért vannak olyan buszmegállók is, amelyekkel nincs probléma. A kifogásolt állapotban lévő megállók rendbehozására már elkezdett megoldást keresni korábban a városvezetés, azonban május 16-án az önkormányzat kapott egy ajánlatot a felújításra vonatkozóan, amelyet még vizsgálnak, így a következő testületi-ülésen fognak erről beszámolni.

Az interpellációk és a tájékoztatók elhangzását követően az önkormányzati tulajdonban lévő cégek beszámolóira került sor. A Gyulai Várszínház, a Gyulakonyha, a Gyulasport és a Gyulai Hírlap beszámolói hangzottak el. A Gyulai Várszínház zárt egyedül veszteséges évet tavaly, a grémium mindahány beszámolót elfogadta. Az egykori nagy mozi épületének ügyében is döntés született. A korábban pályázati kiírásra kerülő ingatlanra a pályázati ciklus alatt nem érkezett olyan ajánlat, mely az ingatlan kikiáltási árát elérte volna. Így az első jelentkező számára pályázat nélkül értékesíthető lett az ingatlan. A SUPER INVEST Kft. benyújtotta nyilatkozatát, melyben elfogadta a kiírt feltételeket, ennek értelmében 80 millió forintért megvásárolta az ingatlant, melynek felújítását az épületet műemlék jellegét tekintetbe véve végezhet el.

Az ülést megelőző napon tartott sajtótájékoztatót a városvezetés az Airbus Helicopters vállalat óriási jelentőségű beruházásáról, miszerint helikopteralkatrész-gyárat építenek Gyulán. Ennek megfelelően a testületi ülésen is téma volt ez a közeljövőben megvalósuló nagy volumenű invesztálás. A leendő gyulai üzem területén 2020-tól kezdődnek meg az előkészületi munkálatok. A vállalat képzett szakembereket alkalmaz, ennek következtében már hónapokkal korábban megkezdődött az egyeztetés a Gyulai és Békéscsabai Szakképzési Centrummal, hogy Repülőgépipari Akadémia is elkezdhesse a működését. A jelenleg a területen lévő erdősáv helyett gondoskodni fognak csereerdő telepítéséről a Gyulai Közüzemi Kft. szennyvíztisztító telephelyén, valamint a Kis- Delta tározó telephelyén is egy erre kijelölt területen.

 

Szóljon hozzá!