A pedagógusokat ünnepelték Gyulán

Fotó: Körös Hírcentrum

Hétfőn Gyulán is megünnepelték a pedagógusokat. A munkájukat elismerve átvehették az állami Eötvös József-díjat, a Szent-Györgyi Albert díjat, az Apáczai Csere János-díjat, Brunszvick Teréz-díjat, a Németh László-díjat valamint a helyi tankerületi elismeréseket.

hirdetés

Június első vasárnapjához közeli napokban az egész ország a pedagógusokat köszönti és közülük a legkiválóbbakat ünnepli. Sok hivatásnak van ünnepnapja. Ezeknek az ünnepnapoknak az egyik célja az, hogy kifejezze a társadalom tiszteletét és megbecsülését az adott hivatás iránt. A másik cél pedig az, hogy felhívja a figyelmet az adott hivatás jelentőségére és bemutassa annak lényegét – kezdte dr. Görgényi Ernő.

hirdetés

„Azt hiszem ez utóbbira a pedagógus társadalomnak nincs szüksége, hiszen mindannyian ismerjük. Valamennyien jártunk iskolába, és valamennyien fel tudjuk idézni azokat a pedagógusokat, akiknek örök életre hálásak leszünk. Akiknek szívünkben hordozzuk emlékét, akiket ha meglátunk az utcán felderül az arcunk, mert kaptunk tőlük valamit. Valamilyen útravalót, amely elkísér bennünket egész életünkben.” – folytatta.

Gyula Város polgármestere elmondta, hogy a városban fontos az oktatás, és kultúrát sem valamilyen nyűgnek tartják, ami viszi a pénzt, hanem éppen ellenkezőleg. Az évek során korszerűsítettek több óvodát, bölcsődét és iskolát is, ami jobb körülményeket biztosít a gyermekek és pedagógusok számára is. Az 1989-es rendszerváltást követően Gyulán is érezhető volt a gazdaság leépülésének negatív hatása: gyárak zártak be és néhány oktatási intézmény is bezárta kapuit. Ám 2010-ben az összefogásnak köszönhetően a gazdaság, a kultúra és az oktatás és nevelő intézményrendszer is felívelő pályára került.

De legyenek bármilyen szépek az iskoláink, az infrastruktúra önmagában mit sem ér. Ahogy Szászy-Schwarz Gusztáv 19. századi római jogi tudós is megfogalmazta: Minden iskola csak annyit ér, mint amennyit a tanítója.

– zárta gondolatait dr. Görgényi Ernő

„Napok, hetek, hónapok, évek munkája a tanítványok szívében és fejében, az idei esztendőben is nagyszerű eredményekké érett. Akik tudásukat, tehetségüket megmutatva kiváló teljesítményükkel bizonyítottak számos iskolai, városi, megyei és országos megmérettetésen.”

– Mondta el Teleki-Szávai Krisztina a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, aki Gróf Széchenyi István élet és tanításról szóló gondolataival köszöntötte a pedagógusokat. Majd megköszönte, hogy a tanév legmozgalmasabb időszakában együtt ünnepelhetik meg az eddig elért eredmények örömét.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 1 = 1