Több mint 100 milliárddal több jut honvédelmi kiadásokra jövőre

honvédség

A kormány által kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint több mint 100 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét: jövőre mintegy 616 milliárd forint juthat honvédelemre. Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP nagyjából 1,26 százalékának felel meg. Az idei költségvetésben ez az arány 1,16 százalék volt.

hirdetés

A kormány már 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően évente legalább a GDP 0,1 százalékával növelik. Azóta többször is azt hangoztatták: a honvédelmi kiadások 2024-re elérik a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányt. Az előterjesztés szerint a honvédelmi tárca jövőre 3,8 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO költségvetéséhez. A NATO- és EU-felajánlás alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 616 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés.A honvédelmi tárcánál jövőre 39 milliárd forintos bevétellel számolnak.

A jövő évi költségvetés is rögzíti, hogy a honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt 2020-ban a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközök fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés-fejlesztésre, valamint az értékesítési eljárások során felmerült kiadások fedezetére használhatja fel. Civil szervezetek hadisírgondozással, hadisírkutatással kapcsolatos tevékenységének támogatására 12 millió forint a keret. A hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítvány működéséhez 14 milliárddal forinttal járul hozzá a HM.

A javaslat szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 22 milliárd forinthoz jut a honvédelmi költségvetésből. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ működési költségeire több mint 42 milliárd forint juthat a honvédelmi tárca keretéből. Mindezen felül a budapesti Honvédkórház számára 267 millió forintos beruházási forrást is terveztek a költségvetésbe. Ezek mellett az MH Egészségügyi Központjánál 30 milliárdos bevétellel is számolnak jövőre.

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 488 millió forintot kap a honvédségi keretből. A Honvédelmi Sportszövetség támogatására jövőre több mint 1,2 milliárd forintot biztosítanak. A javaslat szerint a honvédelmi illetményalap 2020 januárjától is 44 600 forint lesz. A költségvetésben kiemelték, meggyőződésük, hogy a “további gyarapodás legfontosabb előfeltétele a biztonság, ezért a honvédelemmel és a közbiztonsággal kapcsolatos kiadások még nagyobb hangsúlyt kapnak a jövő évi költségvetésben”.

MTI

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 2 = 6