A Harruckern gyűrűt is átadták a GYSZC pedagógusnapján

A mai napon a Gyulai Szakképzési Centrum (GySzC) ünnepelte meg a pedagógusokat a Harruckern János Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Az ünnepséget Kovács Zsuzsanna főigazgató beszédével nyitották.

hirdetés

„A pedagógusnap nem egy hangos, kiemelkedő ünnep, de a hála, a szeretet és a köszönet napja. Ilyenkor megköszönjük kollégáinknak, hogy hosszú éveken keresztül dolgoztak diákjainkért, törődtek velük, fáradoztak értük.” A főigazgató asszony kiemelte, nincs még egy olyan hivatás, mint a pedagógusoké, amely bár sok kudarcot, de épp annyi örömet is okoz. Épp ezért fontos az elismerés, fontos megünnepelni őket, mert a szürke hétköznapokba kell egy kis szín. A tanítók, tanárok munkáját nem követi azonnal a visszaigazolás, a többször elmondott szavak és intések csak az idő elmúltával hozzák meg a termést. A folyamat ugyan lassú, de elengedhetetlen. Azt is fontosnak tartja, hogy a család, a szülők partnerei legyenek a pedagógusoknak, mert így sokkal előrébb juthatnak a tanulók is.

hirdetés

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere beszédében hangsúlyozta ennek a szakmának a fontosságát, amely gyönyörű és kihívásokkal teli. Elmondta, hogy nem csak a pedagógusnap számíthat ünnepnapnak, hiszen minden siker, minden különleges eredmény elérése ünneplésre ad okot. Épp ilyen alkalom volt az is, amikor a szakmai versenyen díjazott diákokat köszöntötték május végén.

A polgármester hozzátette, nemrég a Szakképzési Centrummal közös ünnepként élték meg azt is, hogy az Airbus Helicopters a Magyar Állammal közösen Gyulán építi meg a helikopter alkatrészeket gyártó üzemét. A Gyulai valamint a Békéscsabai Szakképzés Centrumok bevonásával a tavalyi év vége óta folynak tárgyalások, amelyeknek a célja az, hogy az Airbus-nak az egyébként is meglévő képzési programját a magyar szakképzési rendszerbe integrálják. A polgármester más fejlesztésekről is beszámolt, amik a város fejlődésére nagy hatással lesznek és vannak már most is.

Czeglédiné Szappanos Anita, a Harruckern János Szakgimnázium igazgatója elmondta, hogy hagyománya is van a pedagógusnapnak. Fontosnak tartják, hogy minden évben elismerjék a kollégák munkáját. Azokét, akik versenyekre készítettek fel diákokat, vagy akik a munkakörükön túl kimagasló többletmunkát végeztek, vagy kimagasló eredményeket értek el. Az igazgató asszony elmondta, hogy intézményükben nem csak a pedagógusoknak jár elismerés, hanem a technikai háttérmunkát végző dolgozóknak is. Hiszen nem mindegy, hogy milyen az intézmény környezete, tisztaság van-e és minden megfelelően működik-e az iskolákban. Idén is kiosztásra került a Harruckern gyűrű, ami a legrangosabb díj, továbbá kiosztásra került hat emlékplakett, hat elismerő oklevél és 14 igazgatói dicséret. Ezen kívül a hét nyugdíjba vonuló kollégát is elbúcsúztatták az eseményen.

hirdetés

Szóljon hozzá!

78 − = 74