Meghozta a nyarat a gyulai Kézműves Sörfesztivál!

sörfesztivál Fotó: Körös Hírcentrum

Megnyitotta kapuit a II. Kézműves Sörfesztivál Gyulán! Sztárok, több száz sörkülönlegesség és remek programok várják a látogatókat.

hirdetés

A négy napos programsorozat megnyitóján a fesztivál igazgatója, Bora Imre megosztotta a jelenlévőkkel, hogy bár az eső folyamatosan esett az előkészületek alatt, a munkatársak segítségével mégis sikerült olyan szintbe hozni a várkertet, hogy sár nélkül, kulturáltan lehessen szórakozni. A jó időt pedig meghozták a vendégek.

hirdetés

Hihetetlen szakmaiság van ezekben a sörökben. A fesztivál, a bulin és barátságon túl a gasztronómiáról is szól, és itt nem csak a sörökre kell gondolni, hanem a street food ételek újdonságaira is. Ezekben pedig a magyar termékek is helyet kapnak.

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, az ihletett történelmi környezet nagyban hozzásegít ahhoz, hogy sikeres legyen a fesztivál. A 600 éves vár, és a 300 éves kastély közötti gyönyörű területen különleges élmény egy fesztiválon részt venni. A kézműves sörök pedig virágkorát élik, így ezen is nagy a hangsúly.

Fotó: Körös Hírcentrum

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke támogatóként volt jelen a sörfesztiválon. Elmondta, hogy Békés megye büszke lehet a hungarikumaira, a kézműves termékeire. Gyulán pedig nagy hagyománya van a kézműves söröknek, vagy akár a gyulai kolbásznak. Domokos Lászlót ide kötik a családi szálak, és ezért is örült a felkérésnek, hogy ő legyen a fesztivál fővédnöke.

Ez az esemény a mezőgazdaságnak is rendkívül fontos publicitást ad, hiszen a mezőgazdaság és a gasztronómia szorosan összefügg. A kiváló sörök mellé, a kiváló étkek sem hiányozhatnak és Békés megye az ország éléskamrájaként ezt remekül szolgáltatja, mondta el Dr. Kulcsár László a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Szervezetének alelnöke. „Gyula nem csak gyönyörű, hanem varázserővel bír, mert amikor nagyon kellett a csapadék a Pálinkafesztiválkor, akkor a megnyitó során ömlött az eső. A rendezők nem örültek, de mi agrárosok nagyon örültünk, hogy a csontszáraz földeket felfrissíti a friss eső, most pedig itt a nyár” – tette hozzá.

Jakab István Országgyűlési képviselő szerint a Viharsarki és a Hajdúsági emberek szíve igen közel áll egymáshoz. Mint fogalmazott: azonos az értékrendünk, ugyanúgy gondolkodunk, értjük egymást. Nagyon fontos, hogy ne csak a munkában, hanem néha az ünnepekre is együtt legyünk.

Prohászka Béla jelenléte, ha gasztronómiáról van szó, szinte elmaradhatatlan. A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke így szintén jelen volt a fesztivál megnyitóján és a kézműves valamint a nagyüzemi sörök különbségéről beszélt. A kézműves söröknél száz különféle sörnél, száz különféle ízvilágot tapasztalhatunk. Míg egy nagy üzemi sörnél azonos sztenderdekkel szabályozzák a gyártástechnológiát és az ízharmóniát is.

Takács Árpád Békés megyei Kormánymegbízott szerint Békés megyének vannak olyan termékei, amik már külföldön is hírnévre tettek szert. „A fesztivál a turizmusról szól, agroturizmusról a vidékfejlesztésről, és nyilvánvalóan a gyógyászatról is, hiszen itt vagyunk a gyógyászati központban, Gyulán. Azonban Békés megye a fesztiválok megyéje is, hiszen pár napja volt a Pálinka fesztivál, most pedig a Sörfesztivál zajlik.”

A mai napon 15 órakor Arany Máté rockzenekara lép fel, este 19 órától pedig a Lord, majd a Rebublic dalai csendülnek fel a színpadon. De lesz ma sörbemutató, sörkóstoló, és díjazni fogják a folyékony kenyér különlegességeit.

További képek a fesztiválról hamarosan…

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

86 − = 79