Taekwon-do bált rendeztek Battonyán a barátság jegyében

barátság Fotó: Tordai Zoltán

Bár nincs klasszikus báli szezon, ez a battonyai Barátság SE ITF taekwon-do szakosztályát nem nagyon zavarta.

A Rádainé Rácz Róza által irányított klub taekwon-do bálat rendezett. Egyrészt abból a célból, hogy mind a kezdőbbek , a „kicsik”, mind a klub egyre nagyobb létszámú élversenyzői megmutassák tudásukat, az elért szintet. Másrészt, hogy a báli bevétellel a versenyzői gárda versenyzését segíthessék majd, csakúgy, mint a szép számú tombolatárggyal.

A meghívott vendégek közül Varga István jegyző jelenléte azt is jelzi, hogy Battonya továbbra is megkülönböztetetten támogatja a város élversenyzőit, harcművészeit. Köszöntötték Gombos Attila V.DAN taekwon-do mestert, aki évek óta nagyon sokat segített a szakosztályi munkában, és mindig kedves vendég Battonyán. Üdvözölték a meghívott Shihan Gregor László VII.DAN mestert, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnökét, akit megleptek egy róla és a battonyai harcművészek közös, emlékezetes pillanatiról szóló levetített kisfilmmel.

Gombos Attila Mester nyitotta meg a bált, majd a korábbi éveknek megfelelően ezután egy monstre bemutató következett. Ezen a szakosztály minden tagja bemutathatta tudását. Akiben esetleg kétely volt, az megnyugodhatott: számos fiatal tehetség bontogatja a szárnyait Battonyán. Nem kell majd attól félni, hogy Mezei Nikiéknek nem lesz utódjuk. Külön öröm, hogy a már nem aktív klubtagok is eljöttek, illetve az egyetemi tanulmányaik miatt más városba költözöttek is eljöttek, mutatva a klub és a közösség iránti kötődésüket. A bemutatón természetesen a mostani élversenyzők is bemutatóztak, látványos rúgástechnikákat, és a végén egy mókásnak tűnő, civil ruhás utcai harc zárta le az emlékezetes bemutatót. A vidám hangulatot csak fokozta az ezt követő tombolahúzás.

A battonyai Barátság SE bálja bizonyította, hogy nem csak nevében viseli a „Barátság” szót. Egy igazi, összetartó, nagy létszámú baráti közösség ér el évről évre kimagasló sikereket, és talán ez a klub igazi ereje.


Kövessen minket Facebookon!