Két hónappal meghosszabbítják a banki adategyeztetés határidejét 

adategyeztetés Fotó: Pixabay

Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényhez pénteken benyújtott módosító javaslattal kezdeményezte, hogy a parlament két hónappal hosszabbítsa meg a banki adategyeztetés határidejét augusztus 31-ig. 

A javaslat indoklása szerint a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A törvényjavaslat célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek. A pénzügyminiszter indoklásában megjegyzi, hogy a pénzmosás elleni törvény, amely 2017. június 26-án lépett hatályba, a már meglévő ügyfélkör esetében két éves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak.

hirdetés

“Az elmúlt időszak sajtó és egyéb jelzései alapján úgy tűnt, hogy a határidőt a hitelintézetek nem teljesítették” – áll az indoklásban. A javaslat a meghosszabbított határidőn belül történő hatékony végrehajtás és a még szükséges ügyfélátvilágítás megfelelő elvégzése érdekében egy új értesítési kötelezettséget is bevezet: a szolgáltatóknak a javaslat hatálybalépését követő 3 napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

Az indoklás szerint ez egyrészt lehetőséget teremt a szolgáltatók számára az egyértelmű, ügyfélspecifikus figyelemfelhívásra, másrészt az érintett ügyfélkör egyértelműen tudomást szerez a hiányzó adatok és nyilatkozatok pótlására vonatkozó kötelezettségéről, és annak meghosszabbításáról augusztus 31-ig. Varga Mihály jelezte, hogy szükségesnek tartja a törvényjavaslatnak a határozati házszabályi rendelkezésektől eltérő tárgyalását. A javaslat elfogadása esetén kihirdetése napján, 18 órakor lép hatályba.

 

Szóljon hozzá!

70 − = 63