Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben

kikötőt Fotó: Pixabay

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben. Ezáltal a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhatnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

hirdetés

Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A beruházás mintegy 60-100 millió euróból valósul meg. Ezzel megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

hirdetés

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának. Egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország logisztikai versenyképességének erősítése érdekében javítania kell a történelmi adottságokból fakadó infrastrukturális lemaradását Nyugat-Európához képest.

Ehhez négy területet emelt ki. Az észak-dél irányú infrastruktúra fejlesztését, a határkeresztező út és vasúti kapcsolatok számának növelését, a közép-Európából ma még hiányzó gyorsvasút építését és az Eurázsiai kereskedelmi övezetre vonatkozó kínai kezdeményezésekből fakadó előnyök kihasználását. 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány. Közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak.

A Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart. A Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány. Így Kassa – Miskolc – Debrecen – Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni. A határkeresztező fejlesztések keretében a jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt.

Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon. Az Eurázsiai gazdasági lehetőségekről szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell használnia Kína Európára és Ázsiára kidolgozott kereskedelmi tervét, és a leggyorsabb szállítási lehetőséget kell biztosítani vasúton a görög kikötőkből Nyugat-Európa felé. Nagy hangsúlyt fektet ezért a kormány a Budapest – Belgrád vasútvonal kiépítésére is – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

24 − = 21