Gyulai Memorial – Márton Anita negyedik súlylökésben

Márton anita Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Márton Anita 18 méter feletti teljesítménnyel negyedik lett női súlylökésben a székesfehérvári Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

Az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok Márton Anita az utóbbi időszakban magához képest kifejezetten visszafogott eredményeket produkált, a 18 métertől is rendre messze elmaradt. Mint mondta, fizikálisan kiváló állapotban van, ám egy technikai gond miatt nem megy úgy a versenyzés, ahogy szeretné.     Székesfehérváron már az első lökésénél egyértelművé vált, hogy sikerül javítania az elmúlt viadalokon mutatott eredményein, másodikra pedig a 18 méteres vonalat is túllökte (18,08 m). A harmadik körben megint javított, 18,38 métert ért el, és ennél ugyan később nem tudott jobbat lökni, viszont így is elégedetten zárta – a negyedik helyen – a Gyulai Memorialt.

“Őszintén örülök ennek az eredménynek. Tényleg jó erőben vagyok, érzem magamban a jó eredményt, de a technikai probléma továbbra is nehezíti a dolgomat, viszont a 18,38 méter egy lépés előre” – nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita, aki a tavalyi szabadtéri szezont lábsérülése miatt kihagyta. Mint mondta, a hosszú szünet eredményezte a mostani problémáit, ám edzőjével gőzerővel dolgoznak annak megoldásán. A futószámokban közben férfi 400 méteren a bahamai Steven Gardiner kifejezetten erős idővel, 44.45 másodperccel győzött, a nőknél a bahreini Szalva Eid Naszer pedig 50.13-mal diadalmaskodott.

MTI

Kapcsolódó tartalom:

Szóljon hozzá!