Négy kondorosi férfit tartóztattak le kábítószer-kereskedelem miatt

Fotó: Police.hu

A Békés Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette, valamint forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte négy kondorosi férfi letartóztatását, akik termelték és árulták is a kábítószert.

hirdetés

A nyomozás adatai alapján az állapítható meg, hogy egy 28 éves kondorosi férfi 2019 márciusától az édesanyja tulajdonát képező, Kondoros mellett található tanyán és a körülötte lévő mezőgazdasági területen értékesítési célzattal kannabiszt, vadkendert termesztett. A 2019. július 19-én foganatosított szemle alkalmával a rendőrök a területen 315 tő különböző fejlettségű növényi egyedet találtak. A növények termesztésében, gondozásában közreműködött a férfi 65 éves édesapja is.

Egy másik 28 éves kondorosi férfi és 25 éves társa két területen is termesztett vadkendert: a Kondoros-Kardos között húzódó, illetőleg a Kondoros-Nagyszénás közötti külterületen, a mezőgazdasági területek szélén lévő nádasban a rendőrség összesen 244 tő kendernövényt talált és foglalt le. A megtermelt kábítószert a két 28 éves férfi árulta kondorosi, békésszentandrási és békéscsabai vevőik részére.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetnék.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Békés Megyei Főügyészség

hirdetés

Szóljon hozzá!

51 − 46 =