Kick-box EB: hárman már érmesek Zágrábban

kick-box, zágrábban Vizsnyiczai Richárd, Harangozó Gábor és Mészáros Attila

Zágrábban ünnepélyes körülmények közepette kezdődött meg az EUSA, az Európai Egyetemi Sportszövetség harcművész Európa-bajnoksága. A megmérettetésen idén első alkalommal a kick-box sportág is képviselteti magát, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által az idén elismert világszövetség, a WAKO szervezésében.

hirdetés

A horvát kick-box szövetség által lebonyolított kick-box bajnokságon 19 ország 101 egyetemének 176 versenyzője indult. Köztük a Szegedi Tudományegyetem négy Békés megyei tagja, Vizsnyiczai Richárd, Bálint Zoltán, Harangozó Gábor és Mészáros Attila.

Az EB első napját a sérülések napjának is nevezhetnénk sajnos. Light-contactban Mészáros Attila kifogta az egész mezőny legnagyobb sztárját, a felnőtt és junior világbajnok szlovák Marek Karlikot. Ezek után Attila valódi helytállásról tett tanúbizonyságot. 2:1 arányú pontozásnál, vagyis szoros mérkőzésállásnál sérült meg, és így maradt alul. A küzdősportokban mindig benne van a sérülés veszélye, ezért is űzik kevesebben, mint más sportágakat.

Nem volt könnyű ellenfele Vizsnyiczai Richárdnak sem, aki az olasz Ceci ellen lépett tatamira. Az olaszok ugyanis mindig veszélyes ellenfelek point-fightingban. Itt is a végéig az olasz vezetett 8:7-re a pörgős csatában, amikor váratlanul megsérült az olasz fiú válla úgy, hogy nem tudta folytatni a küzdelmet. Így Vizsnyiczai Richárd jutott tovább.

84 kg point-fightingban Bálint Zoltánt nem állította nagy kihívás elé ukrán ellenfele, megnyugtató négy pont különbségű győzelem lett a vége. Mivel Harangozó Gábor is a legjobb négybe került a nehézsúlyban, elmondhatjuk, hogy a Békés megyeiek nem vallottak szégyent Zágrábban. Hárman már bronzérmesnél rosszabb eredményt nem érhetnek el!

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 51 = 58