800 millió forintot foglalt le a NAV vagyontárgyban és készpénzben

készpénzben Fotó: NAV

Százötvenmillió forintot tartottak maguknál készpénzben annak a vagyonvédelemmel foglalkozó adócsaló céghálózatnak a vezetői, amit a napokban vont ki az őrző-védő piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az országos akcióban összesen 800 millió forint értékű vagyontárgyat és készpénzt foglaltak a NAV munkatársai, a bűnszervezet irányítói és könyvelői letartóztatásban vannak.

Az őrző-védő hálózatot a gyanú szerint két Pest megyei férfi mozgatta. Vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket. Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel. De kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve. A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket 3-4 havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak. A jelenlegi adatok szerint majd egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

hirdetés

Százötvenmillió készpénzben

Százötvenmillió készpénzbenEnnyit tartottak maguknál annak a vagyonvédelemmel foglalkozó adócsaló céghálózatnak a vezetői, amit a napokban vont ki az őrző-védő piacról a NAV. Az országos akcióban összesen 800 millió forint értékű vagyontárgyat és készpénzt foglaltak munkatársaink, a bűnszervezet irányítói és könyvelői letartóztatásban vannak. Az őrző-védő hálózatot a gyanú szerint két Pest megyei férfi mozgatta, vállalkozásaik az ország minden megyéjében foglalkoztattak vagyonőröket. Egy dél-alföldi cég nevében szerződtek a partnerekkel, de kiderült, hogy az alkalmazottak jelentős része a láncolatban szereplő más cégekhez lett bejelentve. A dolgozók foglalkoztatását fiktív számlákkal igazolták és járulékot sem fizettek utánuk. A cégeket 3-4 havonta cserélgették, többet közülük külföldi állampolgárra írattak. A jelenlegi adatok szerint majd egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy 30 helyszínen tartottak kutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat, vagyontárgyakat, köztük egy nagy értékű hajót. A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot, a másik vezetőjénél egy szekrényben több mint harmincmillió forintnyi készpénzt, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táskát is találtak. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg. A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, amiért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.

Közzétette: Nemzeti Adó- és Vámhivatal – 2019. augusztus 8., csütörtök

A NAV pénzügyi nyomozói, revizorai, informatikusai és végrehajtói országosan mintegy 30 helyszínen tartottak kutatásokat. Bizonyítékokat, vagyontárgyakat foglaltak le, köztük egy nagy értékű hajót. A bűnszervezet egyik vezetőjének széfjében 97 millió forintot találtak. A másik vezetőjénél egy szekrényben több mint harmincmillió forint volt készpénzben, valamint a cég irodájában lévő széfben egy készpénzzel teli táska is előkerült. A cégháló könyvelési anyagát, ötszáz darab bélyegzőt, valamint a szervergépet és számítógépeket egy titkos raktárhelyiségben találták meg.

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, amiért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható – tájékoztatott Barnáné Horváth Melinda pénzügyőr őrnagy, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferense.

Szóljon hozzá!

+ 29 = 33