A Gyulai Várszínház nyári évada sikeresebb volt, mint a teljes elmúlt év

Fotó: Körös Hírcentrum

A hét hetes összművészeti fesztivál legfőbb elemei mind sikerrel megvalósultak a Gyulai Várszínházban – mondta el dr. Elek Tibor a színház igazgatója, záró értékelésében. A vár udvarán, valamint a város több helyszínén megrendezett kulturális élmény kezdetéről mi is beszámoltunk korábban.

A programsorozat szinte minden nap más-más művészeti ágból kínált minőségi élményeket. A színházi előadások mellett, irodalmi estek is voltak, zenei előadások, gyermekek számára készült programok, ifjúsági előadások. Ezen felül pedig filmvetítések, konferenciák és workshopok színesítették a fesztivált.

Elek Tibor kiemelte, hogy a tavalyi évnél is sikeresebb évadot tudhatnak maguk mögött, miközben körülbelül 10 %-al csökkentették a programjaik számát. 43 napon keresztül, körülbelül 63 produkció jött létre, ami a tavalyi egész évhez képest sokkal magasabb nézőszámot produkált. Már most látható, hogy a nyári évadot követően 14%-al volt magasabb a látogatottság száma a tavalyihoz képest és az ősz még hátra van.

Tizenkét előadás telt házas volt, három előadásnál pedig a tószínpadon száz pótszéket is kihelyeztek annyi néző váltott jegyet. Volt olyan is, hogy két előadást tartottak, mert a nagy érdeklődés miatt már a főpróba is látogatható volt, szintén telt házzal. Ez a pályázati eredményességre nézve is pozitív az elmúlt esztendőhöz képest.

Számtalan újításnak és összetevőnek is köszönhető a siker. Április óta például egy ingyenesen elérhető műsorfüzet is elérhető, ami helyettesíti és egyesítette a korábbi szórólapokat, pénzért árusított műsorfüzeteket. De jelen voltak különböző hirdetési platformokon és a közösségi médiában is. Ezeken felül más újítások is teret kaptak. Voltak nyeremények, idézeteket adtak a nézőknek az előadásokat követően és sok hasonló dologgal kedveskedtek számukra.

A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testületen javaslatot tettek a várszínház és az önkormányzat által adományozott nívó díjakra is, amiket a sajtótájékoztató során Elek Tibor ismertetett is.

Dr. Görgényi Ernő Gyula polgármestere elmondta, hogy nagy várakozás előzte meg az önkormányzat részéről is a nyári évadot, aminek a várszínház meg is felelt. Stratégiai szempontból is nagy jelentősége van a színház sikerességének, hiszen a gyulai kultúra zászlóshajója, valamint jelentős turisztikai vonzerővel  bír, így áttételesen gazdasági jelentősége is van.

Kiemelte, hogy a Gyulai Várszínház a magyar színházi élet egyik jelentős szereplője, úgy hogy nem rendelkezik állandó társulattal. Ennek ellenére minden évadban saját bemutatókkal jelentkezik, amiket később más színházak is játszanak. Így tehát nem csak egy bemutatószínházról van szó, hanem egy jelentős alkotó műhelye is a magyar színházi világnak.

A másik szempont, hogy mind a gyulaiaknak, mind az idelátogató vendégek számára minőségi előadásokat, kulturális élményt biztosít. Országos hírnévre szert tett művészek helyben láthatóak Gyulán, ami nagy előnnyel bír.

„A színházi világ élvonalát Gyulán élvezhetjük, sőt a Shakespeare-fesztivál kapcsán a nemzetközi színházi világból is ízelítőt kapunk minden évben, Gyulán. Nem kell érte sehova elutazni.” – fűzte hozzá dr. Görgényi Ernő. És épp ez az a vonzó erő, ami miatt olyan sokan Gyulára utaznak, ami növeli a város turizmusát.

Dr. Elek Tibor és dr. Görgényi Ernő értékelőjét itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!