Körös-menti Települések Találkozója 2019. augusztus 20-án

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre Békésen a Körös-menti Települések Találkozója 2019. augusztus 20-án, melyen Doboz, Köröstarcsa, Ágya, Nagyszintye, Nagyzerind, valamint Simonyifalva települések képviselői teszik tiszteletüket városban.

A rendezvény délelőtt 10:00 órakor veszi kezdetét a Körös-menti Települések Találkozójának megnyitójával, valamint Államalapító Szent István Napjának ünnepi műsorával az Erzsébet-ligetben. Szintén 10:00 órai kezdettel a Dánfoki Üdülőközpontban Kispályás Labdarúgótorna, valamint 9:00 órától a III. Délkelet-magyarországi Pacalfőző Verseny veszi kezdetét.

hirdetés

Délután 14:00 órától szabadidős programokkal, kiállításokkal, kirakodóvásárral és helyi termékek piacával várjuk az érdeklődőket. A színpadon fellépnek a Békés Megyei Ki-Mit-Tud? tehetségkutató verseny résztvevői, a Békési Hagyományőrző Dalkör, a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar, helyi kis csoportok, valamint a meghívott Körös-menti települések. Idén nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos programelemekre is, így többek között Zöldülj-fordulj kiállítás és családi vetélkedő, valamint Zöld sziget játszóház vár majd kicsiket és nagyokat egyaránt.

A délután folyamán bemutatják a nemrég megjelent Békési szavak című könyvet is, melyben a Békési Nosztalgia csoport tagjai Békési Béla vezetésével gyűjtötték össze a még fellelhető, de ma már feledésbe merült helyi kifejezéseket.

Este 20:00 órától Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar fellépése garantálja a kikapcsolódást. Az együttes másfél évtizedes fennállása alatt saját műfajt teremtett – egyfajta retro rock and rollt – amely aktuális zenei irányzatokat ötvöz a múlt század derekán született tánczenei műfajokkal.

A Körös-menti Települések Találkozója a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és Békés Város Önkormányzatának együttműködésével valósul meg az INTERREG V-A Románia-Magyarország program ROHU-292, CultUmbrella – Települési együttműködések erősítése a Körösök Völgyében c. projektjének keretében. A projekt célja a térség települései és lakosai közötti együttműködések előmozdítása, megerősítése, a helyi kulturális és természeti értékek bemutatása, valamint a lakosság környezettudatosságának növelése. A rendezvényre a belépés díjtalan.

A versenyekre jelentkezni a www(pont)bekesikultura(pont)hu oldalon elérhető online jelentkezési lapok kitöltésével, vagy személyesen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ recepcióján lehet (66/411-142).

Szóljon hozzá!

− 4 = 1