Biriné Csiernik Éva: az iskolások nagy része választja a kézilabdát

Az újkígyósi Felföldi István Sport Egyesület már komoly hagyományokkal rendelkezik a kézilabdázás és az utánpótlás-nevelés terén is – árulta el Biriné Csiernik Éva, az egyesület alelnöke. Rengeteg család kötődik ehhez a sportághoz a településen, éppen ezért nagy a különböző korcsoportok létszáma is – bár ahogyan az alelnök fogalmaz, sosem lehet elég sportolójuk, mindig minden érdeklődő kis kézilabdásnak szorítanak helyet.

A szezont a hagyományokhoz híven az augusztusi edzőtáborral kezdték, júliusra pihenőt kaptak mind a gyerekek, mind a felnőttek. Erre az intenzív táborra azért van szükség, mert iskolakezdés előtt a gyerekeknek is van idejük, energiájuk komolyabban foglalkozni az edzéssel. 27 gyerek napi nyolc órában, naponta három edzéssel készült. A felkészülést a bajnokság indulásáig felkészülési tornák is színesítik. Erre szintén csak ebben az időszakban van lehetőségük a kluboknak. A legkisebbek a szeptemberi tanévkezdéssel lendülnek majd munkába – tudtuk meg a szakembertől.

hirdetés

biriné

Szerencsére nagyon sokan választják a kézilabdát Újkígyóson. Az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola egyharmada rendszeresen jár az edzésekre, szerepel valamelyik korosztályban. Éppen ezért a pedagógusok is engedékenyebbek, ha edzésről, mérkőzésről van szó, ezzel is segítve az egyesület munkáját. Az edzők és a pedagógusok kapcsolata is nagyon jó. Mivel egy helyen vannak az edzések és a testnevelésórák, sokszor a klub és az iskola egymás felszerelését is használja. Összesen kilenc utánpótláscsapata van a klubnak, erre nagyon büszkék. Ezzel együtt összesen nagyjából 200 aktív sportolója van a Felföldi István SE-nek.

Tulajdonképpen a gyerekek és a sport közös története már az óvodában elkezdődik. A sportág megszerettetését, a szivacskézilabda alapjait már itt, ebben a korban tanítják különböző foglalkozások keretében. Ahogy megérkeznek az általános iskolába, már akkor beszélnek a szülőkkel, a gyerekekkel. Szórólapot kapnak a klubbal kapcsolatos legfontosabb információkról. A versenyeztetésről, az edzőkről, a csoportokról. De Újkígyóson generációs örökség is a kézilabda. Ha a szülő űzte ezt a sportágat, akkor valószínűleg a gyermeke is előbb-utóbb belekóstol. Ugyanez igaz a nagytestvérekre és a kistestvérekre is. Egyelőre van tehát bőven miből feltölteni a bajnokságban részt vevő csapatokat.

A Biriné Csiernik Évával készült interjút itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!

+ 20 = 30