Tovább bővült az ASP miatti fertőzött terület

asp, afrikai Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay

Az afrikai sertéspestis (ASP) járványügyi helyzetében bekövetkezett változások miatt többek között a fertőzött területek növeléséről döntött augusztus 28-ai ülésén a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport (Szakértői Csoport). A döntés miatti intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik.

hirdetés

ASP-t igazoltak a laboratóriumi vizsgálatok több, a Tisza mentén talált vaddisznó hullában. Az új esetek, valamint a Tisza, mint közvetítő forrás jelentette kockázat miatt több terület kockázati besorolását is magas kockázatúról fertőzöttre módosította a Szakértői Csoport. A döntés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az M3-as autópályától délre fekvő, valamint további Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodási egységeket érint. Szintén több vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánított a Szakértői Csoport.

A fertőzött és szigorúan korlátozott területek növelése mellett indokolttá vált a közepes és magas kockázatú területek módosítása, illetve növelése is az ország keleti felében.

A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv

hirdetés

Szóljon hozzá!

7 + 2 =