Elindult a 2019/20-as tanév

Védettségi, szakképzésben, tanév, vizsgázók, általános, óvoda, iskolaőrök, köznevelési, felsőoktatásban, oktatási, olaszországba, tanév, tanterem, oktatás, oktatási Fotó: Pixabay

Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel összesen 13 millió tankönyvet szállítottak ki 4091 oktatási intézménybe. Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket. Így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat. A megrendelt tankönyvek száma 570 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, az erre fordított költségek mégis 700 millióval csökkentek. A most induló tanévben 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló már ingyenesen kaphatja a tankönyvet. A 2020-as tanévtől pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz.

hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján végzett számítások szerint gyermekenként harminc-negyvenezer forintba kerül egy általános iskolás diák tanévkezdése. A terheket megkönnyítendő a Magyar Államkincstár augusztus 23-ától folyósította a szeptemberi családtámogatásokat. Így a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást.

hirdetés

Szeptember 2-től ismét az iskolai napokon érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszok. Az iskolakezdés zökkenőmentes indulása érdekében a szeptember havi és első félhavi helyközi bérletek már augusztus 28-tól érvényesek – közölte a Volánbusz az MTI-vel.

A jogszabály alapján a 2019/2020-as tanév szeptember 2-án, hétfőn kezdődik, és 2020. június 15-ig, hétfőig tart. A tanulóknak száznyolcvan napot kell iskolában tölteniük, a tanulmányaikat középfokú iskolákban végzőknek az utolsó tanítási nap 2020. április 30. Az első félév 2020. január 24-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről. A kormányrendelet szerint az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2019. október 25., a szünet utáni első tanítási nap november 4. A téli szünet előtt utoljára 2019. december 20-án kell iskolába menni, az első tanítási nap 2020. január 6-a. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. április 8., a szünet utáni első iskolai nap pedig 2020. április 15 – írja az MTI.

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!