Véget ér a szikrázó napsütés, többfelé csapadék várható

nyár, hidegfront, zivatarok, zivatar, napsütés, záporok, kedden, záporral Fotó: Pixabay

Péntektől átalakul időjárásunk, véget ér a szikrázó napsütés. Nyugat felől ugyanis egy hullámzó hidegfront éri el hazánkat, vasárnap és hétfőn pedig egy mediterrán ciklon alakítja majd időjárásunkat.

A hét utolsó munkanapján nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de a középső és keleti országrészben még több órás szűrt napsütésre lehet számítani. Eső, zápor elsősorban nyugaton fordulhat elő. Többfelé feltámad az északi-északkeleti szél, nyugaton és északkeleten erős lökések is lehetnek. Nyugaton 19-22, máshol még 23 és 29 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a legmelegebb a Dél-Alföldön lesz.

hirdetés

Hétvégén gyakran lesz erősen felhős az ég fölöttünk, a napos időszakok ritkábbak lesznek. Többfelé és több alkalommal kell esőre, záporra, zivatarra számítani. Szombaton több helyen, vasárnap főként a középső és keleti tájakon döröghet az ég. Az intenízvebb gócokat kiadós csapadék és erős légmozgás kísérheti, ettől függetlenül is többfelé lesz élénk a légmozgás, keleten inkább déli, míg a Dunántúlon északnyugati irányból. Az éjszakák a sok felhőnek köszönhetően enyhébbek lesznek, a csúcshőmérséklet viszont visszaesik: az ország nagy részén mind szombaton, mind vasárnap 18-24 fok közötti maximumokat mérhetünk, keleten, délkeleten viszont továbbra is mutathatnak 25-27 fokot a hőmérők.

Hétfőn a mediterrán ciklon térségünk fölé helyeződik, kezdetben sokfelé, majd egyre inkább az ország északkeleti, keleti felén eshet, több helyen kiadós mennyiségben. A középső és keleti tájakon továbbra is lehetnek zivatarok. A délies szél keleten is nyugatira, északnyugatira fordul, többfelé erős, néhol viharos lehet. Ősziesen hűvös időben lesz részünk, délután mindössze 17-22 fokra készülhetünk, ennél valamivel melegebb a Tiszántúl keleti felén lehet.

Keddre csökken a csapadékhajlam, a legtöbb helyen kisüt a nap, mérséklődik a légmozgás, csupán északon, északkeleten és nyugaton lehetnek élénkebb széllökések. Az átlagosnál kissé hűvösebb időre, délután 18-23 fokra számíthatunk – írja az Időkép.

Szóljon hozzá!

+ 28 = 30