Súlyos károkat okozott a vihar Szegeden

szeged, vihar

Több mint ötszáz helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait Csongrád megyében a hétfő délutáni vihar miatt, a legsúlyosabb károk Szeged belvárosában keletkeztek – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Molnár Krisztina elmondta, megyeszerte kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak károkat, épületek megbontott tetejéről sodort le bádoglemezeket a szél. A megye több pontján áramszünet van. Személyi sérülésről egy bejelentés érkezett, Szegeden a Széchenyi téren egy padon ülő emberre szakadt rá egy platánfa, a hivatásos tűzoltók láncfűrésszel szabadították ki – tudatta a főhadnagy.

hirdetés

A szegedi önkormányzat közleménye szerint váratlanul és soha nem látott erővel csapott le a városra hétfőn délután a vihar, amely súlyos károkat és baleseteket okozott. Botka László (MSZP) polgármester a minél gyorsabb és eredményesebb mentési munkálatok érdekében egyeztetett a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a mentők és a rendőrség vezetőivel. Saját hatáskörben arra utasította a város tulajdonában álló szolgáltató cégeket, hogy vegyenek részt a segítségnyújtásban és a kárelhárításban. A közterületek, a közintézmények és a tömegközlekedés helyreállítására a polgármester azonnal 200 millió forintot csoportosított át.

A rendkívül erős szél fákat döntött ki, faágat tört le városszerte, így a Széchenyi téren és az Újszegedi Ligetben. A Széchenyi teret a rendőrség lezárta, ott a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak. A vihar okozta áramkimaradások és fakidőlések fennakadásokat okoznak a közösségi közlekedésben is – tapasztalta az MTI tudósítója. A vihar sok munkát ad a tűzoltóknak Békés megyében is, erről itt írunk bővebben.

Frissítés: Jelentős károk érték a hétfő délutáni viharban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karának főépületét, az ingatlan életveszélyessé vált – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint senki sem sérült meg, de az épület használhatatlanná vált. Jelenleg a károk felmérése, a kárenyhítés és az életveszély elhárítása zajlik. A Tisza Lajos körúti épületről mintegy 100 négyzetméternyi tetőfelület hiányzik. A tető kisebbik része a Feketesas utcára, a nagyobbik – körülbelül 60-80 négyzetméteres – fele a gerendákkal együtt az épület belső udvarára esett, megsértve az üvegliftet, a belső udvart és a nyílászárókat. A bádogtető állapota életveszélyessé teszi az épületet, így az oktatást hétfőn felfüggesztették.

Az épületből ideiglenesen elköltöztették az adminisztratív hátteret biztosító egységeket. A tanórákat az SZTE karai közötti együttműködésben ideiglenesen más épületekbe szervezik át. A kormány az SZTE-t a felmerült vis maior helyzetben teljes támogatásáról biztosította – áll a közleményben.

Magyar Ádám videóján, amit a Met Hír tett közzé Facebook oldalán, jól látszik az erős szél pusztítása.

Így tombolt a szélvihar ma délután Szegeden!

Így tombolt a szélvihar ma délután Szegeden!Videó: Magyar Ádám

Közzétette: Met Hír – 2019. szeptember 9., hétfő

Szóljon hozzá!

6 + 4 =