Pénteken megrendezik XIV. VOSZ Békés megyei Príma Gálát

VOSZ sajtáj Fotó: Körös Hírcentrum

Gyulán az Erkel Ferenc Művöledősi Központban kerül sor a 2019. évi Békés megyei Vállalkozói Díjak átadására, pénteken, szeptember 27-én. Az est során nyolc vállalkozó számára adnak át Kiváló Vállalkozó elismerést, valamint a Príma Díj mellett egymillió forintot is adományoznak a díjazottaknak, elismerve munkájukat. 

Nagy Mihály László a VOSZ Békés megyei elnöke, a B38 rendezvényhajón tartott sajtótájékoztató során elmondta, hogy Vállalkozók Országos Szövetsége a legnagyobb létszámú önkéntes munkaadói szervezet ma az országban. A Príma Gála alapja, az adófizető vállalkozók önkéntes adománya, amiből három darab díjat, az 1-1 millió forint adómentes összeggel megtoldva lehetőségük van átadni. Így a cím mellé, pénzösszeg is jár.

hirdetés

A Prima Primissima Díjat Demján Sándor vállalkozó alapította 2002-ben, a VOSZ támogatásával. A célja az volt, hogy megőrizze a magyar értelmiség eredményeit. Erősítse a hazai tudományt, művészetet és kultúrát pártoktól függetlenül. Tíz kategóriát határoztak meg: a magyar irodalom, színház- és filmművészet, képzőművészet, tudomány, oktatás és köznevelés, építészet és építőművészet, sajtó, sport, népművészet és közművelődés, valamint a magyar zeneművészet kategóriáit.

hirdetés

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma és Társadalmi tanácsadó testülete a jelöltek listájából titkos szavazással választ ki három-három jelöltet. Idén az irodalom, zene és közoktatás kategóriában választották ki a díjazottakat. Továbbá nyolc Kiváló Vállalkozó Díj is ki lesz adva a pénteki rendezvény során.

A vállalkozóknak különböző kritériumoknak is meg kell felelniük. Csak Békés megyéből választottak embereket, valamint csoportokat. Azok is kizárásra kerülnek, akik már a megye határain túl folytatják vállalkozásukat, valamint az is fontos szempont, hogy fiatalok, középkorosztályból kerüljenek ki, akik a jövőre nézve is képesek pozitív változást, hatást hozni.

hirdetés