A szociális területen végzett tevékenységet ismernék el Békésen

nagymamák, öröklési, Idősbarát, látogatási, szociális, koronavírus, idősotthonok Fotó: Pixabay

A békési képviselőtestület legutóbbi ülésén díjat alapított a szociális területen végzett tevékenység elismerésére.

A szociális ellátásban, a rászorulók segítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket kívánja elismerni Békés Város Önkormányzata azzal a most alapított díjjal, amelyet idén először fognak átadni november 12-én. Az új elismerés adományozásának feltételeiről legutóbbi ülésén tanácskozott és döntött a képviselőtestület.

A „Kiváló Szociális Munkáért” elnevezésű kitüntetést évente egy személy kaphatja meg. Olyan szakember, aki különösen sokat tesz a nehéz sorsú emberekért, a békési családokat segítő ellátórendszer tényleges működéséért. A kitüntetéssel oklevél és pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap összegének négyszerese. Jelenleg – ötvenezer forintos illetményalappal számolva – ez bruttó 200 ezer forint.

A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek a képviselőtestület tagjai, a nemzetiségi önkormányzatok, a képviselőtestület szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága, az ellátás területén tevékenykedő városi intézmények, valamint azok közösségei, és a civil szervezetek. Javaslattételre október 15-ig van lehetőség, a Polgármesteri Hivatalhoz címezve. A díj odaítéléséről az újonnan megválasztott képviselőtestület októberi, alakuló ülésén dönt.


Kövessen minket Facebookon!