Két óvodát újítottak fel Sarkadon

sarkadi óvodák energetikai korszerűsítése Fotó: Körös Hírcentrum

A Sarkadi Óvodák Energetikai korszerűsítése pályázaton belül a városban két óvoda is felújításra került, az önkormányzat segítségével. A beruházásra, több mint 48 millió forintot nyertek TOP-os pályázaton. A támogatásból a Epreskert utcai valamint a Vasút utcai óvodát újították fel, melynek átadójára a mai napon került sor.

hirdetés

A két épületben nyílászárókat cseréltek, szigeteltek, felújították a fűtési rendszert valamint a meleg víz ellátás is korszerűbb lett. Puj Erzsébet Katalin Óvodavezető elmondta, hogy megérett az idő a felújításra. Nagy öröm, hogy a gyerekek egy komfortosabb óvodába járhatnak. Továbbá a fűtés korszerűsítése miatt anyagilag is jobban ki fognak jönni.

hirdetés

A másik intézmény esetében a Vörös Kereszthez nyújtottak be pályázatot és ezt követően elnyerték a Bázisóvoda címet. Itt nagyon fontosnak tartják az egészségnevelést, és ehhez kapcsolódó rengeteg programjuk van. Ezek után pedig a Vörös kereszttel közösen valósítják meg a Bázisóvodában kötelező jellegű programokat.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, hogy az energetikai korszerűsítés mellett a belső tere is megújult az óvodáknak, valamint egy bölcsőde is átadásra került. Továbbá az iskolák is felújításra kerülnek, amiknek egy része már elkészült, de van olyan is, ami még folyamatban van. Szinte kivétel nélkül, az összes településen az óvodai, bölcsődei és iskolai hálózatok felújításra kerülnek.

A beruházások folyamatosak, a közeljövőben egy körforgalom fog kialakításra kerülni, elindul a tanuszoda és a sportcsarnok beruházása is Sarkadon. Ezen túlmenően sportlétesítmények fognak épülni és hamarosan átadásra kerül a városháza épülete is.

Sarkad tízezer embernek ad otthont, szinte egy nagy családról van szó a településen, de mégis mindenki közül talán a gyermekek a legfontosabbak, hiszen ők jelentik a jövőt – mondta el dr. Mokán István, Sarkad polgármestere. Amikor öt évvel ezelőtt elindították ezt a programcsomagot, ennek legfontosabb eleme, hogy a gyerekeket nevelő, oktató intézményeket tudják fejleszteni.

Az iskolák felújításába az eszközbeszerzés és az infrastrukturális fejlesztés is beletartozik. Régi vágyálom egy városi tornacsarnok felépítése is. Emellett a Gyulai úti általános iskola fejlesztése is fontos, ahol 90 millió forintból egy új tálalókonyhát építenek. Az elmúlt időszakban parkolókat építettek és tervezik az intézmény energetikai korszerűsítését is. Az elmúlt évben a középiskolák kerültek felújításra ahol teljesen megújult a főépület, valamint a tornacsarnok is. Ovisportpályák is létesültek, ahol felmérték majd korszerűsítették az játszó eszközparkot, de a Kossuth utcai óvoda udvara is megújult és a jövőben ez az épület is korszerűsítésre kerül.

 

 

hirdetés