Közterületi fejlesztések a Millennium lakótelepen

millennium Fotó: Körös Hírcentrum

Mint arról már értesülhettünk Paláncz György önkormányzati képviselőtől, a békéscsabai Millennium lakótelepen folyamatosan felmerülő probléma a közterület állapota. Ezért most arról számolt be a képviselő, milyen fejlesztések történtek ebben a tekintetben a város ezen részén.

A kültéri bútorok állapotára igyekeznek odafigyelni, éppen ezért a lakótelep összes padja idővel felújításra kerül. De létesítettek kerékpártárolót és a kis csobogót is megjavították. A játszóterek és a zöldfelületek rendben tartása szintén kiemelt cél.

millennium
Fotó: Körös Hírcentrum

A kerékpáros infrastruktúrára is nagy hangsúlyt fektetnek Békéscsabán. A Szabolcs utcai kerékpárút egy lényeges fejlesztés, hiszen ha a teljes beruházás befejeződik, akkor a Szarvasi úttól akár a piacig, vagy a vasútállomásig el lehet jutni két keréken. Sokan már használják a szóban forgó szakaszt, viszont a műszaki átadás valamikor az ősz folyamán valósul majd meg.

Paláncz György úgy látja, jó kapcsolatot sikerült kialakítani a városrész lakosaival, akik főleg a padok, a zöldfelületek kapcsán keresik fel. Bizalommal fordulnak hozzá, ha képviselőként el tud járni egy-egy ügyben.

A Paláncz Györggyel készült interjút itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!