NAV: Így spórolható meg az adóbírság fele

tállai, őstermelői, online, kata, személyi, kiva, 1, vállalkozói, nav, társadalombiztosítási Fotó: Pixabay

Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.

Lassan két éve, hogy az adózók automatikusan – külön kérelem nélkül – mentesülhetnek a kiszabott adóbírság 50 százalékától. Ha a megállapított adókülönbözetet a határozatban rögzített határidőig megfizetik, és az elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogukról lemondanak. 2018-ban csaknem 1300 esetben, idén az első három negyedévében pedig már 900-nál is több ügyben történt automatikus törlés. Ezeknek az adózóknak az adóbírság-kedvezmény miatt 2018-ban 881 millió forintot, 2019-ben pedig 521 millió forint nem kellett megfizetniük.

Az eljárás az adózóknál kedvezményt, a költségvetésnek pedig plusz bevételt jelent. Az önkéntes teljesítésekből ugyanis 2019-ben 3 milliárd, 2018-ban 8 milliárd forint költségvetési bevétel származott. A feltételes adóbírság-kedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó formanyomtatványok és a kedvezményről bővebb információ elérhető a NAV honlapján – tájékoztatott Jegyinák Attila, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.


Kövessen minket Facebookon!