Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a dévaványai fodrászképzés

dévaványai Fotó: Körös Hírcentrum

A Budapesten már évek óta rendszeresen megrendezésre kerülő Magyar Bajnokság Fodrászverseny rendszeres résztvevői a dévaványai fodrász tanulók és oktatóik: Gellai Katalin és Dr. Laczóné Kiss Ágota. Idén egy új kihívást is választottak, elindultak „Az év szakképző iskolája” címért. A két pedagógussal és az induló tanulókkal, Hajdu Bálinttal, Szilágyi Fannival és Nagy Adriennel a versenyen szerzett tapasztalatokról beszélgetett tudósítónk a Körös Hírcentrum stúdiójában.

A két oktató büszkén osztotta meg, hogy már számos alkalommal vettek részt a magyar bajnokságon, és összeadni sem tudják, mennyi érmet hoztak már el a tanulóik. Tavaly figyeltek fel „Az év szakképző iskolája” címre, úgy döntöttek, idén megpróbálják. Egyénileg eddig is igen eredményesek voltak a tanulók, most csapatban mutathatták meg, mire képesek.

A tanulók kiválasztása ebben az esetben nagyon specifikus volt. Az oktatók azt vallják, hogy aki bárhol, bármilyen versenyen el szeretne indulni, annak vállalják a felkészítését. Itt azonban biztosra akartak menni, a legjobbakat választották ki a versenyen lévő szakágakhoz. Az indulás előtt külön tréningeken, oktatásokon ismerkedtek meg a legújabb trendek fazonjaival, fogásaival, szín- és formavilágával.

A rengeteg felkészülés és gyakorlás meghozta eredményét. A különböző kategóriákban (menyasszonyi konty, férfi klasszikus és progresszív férfifrizura, női rövid szárítás és női hosszú szárítás) induló csapat kiváló teljesítményt nyújtott. A zsűri értékelése alapján már első alkalommal elnyerték a megtisztelő címet. A győri és a kecskeméti, hasonlóan nagy múltú, színvonalas iskolákat utasították maguk mögé a tanulók.

Több nehézséggel is szembe kellett azért nézni a Hajdu Bálint-Szilágyi Fanni párosnak. Hárman indultak volna, azonban az utolsó pillanatban a harmadik csapattag kiesett, így kettejükre még több feladat hárult. Emellett a frizurák elkészítésére is nagyon kevés volt a rendelkezésre álló idő, tehát még a felkészülés során kellett annyira mindent begyakorolniuk, hogy készségszinten működjön.

Az örömöt tovább fokozta, hogy Hajdu Bálint fantasztikus nappali hajfonataival a fonás kategória aranyérmese, magyar bajnok lett. Az egyéni megmérettetésre viszonylag kevés idő és energia jutott a felkészülés során, ez talán még különlegesebbé teszi az eredményt.

Amikor meghallották, hogy Dévaványa nyert, a tanulók alig akarták elhinni. Természetesen az oktatók is nagyon boldogan tértek haza, hiszen az első indulásnál el is érték azt az eredményt, amit megálmodtak. Vettek már részt eredményesen európai szintű megmérettetéseken is, úgyhogy most egy újabb célt kell kitűzni a következő idényre.

Azért biztatnak minden diákot a versenyzésre, mert nagyon sok tapasztalatot, rutint szereznek ezáltal. Amikor egy vizsgán vagy majd már végzett szakemberként kell helytállni, sokkal könnyebb dolguk lesz. A tavaly végzett diákok közül egy kivételével mind a szakmában maradt. És az egy kivételével mindegyikük versenyző volt, vagyis rengeteget gyakorolt, új fogásokat tanult az órákon kívül. Tehát úgy tűnik, hogy a megmérettetések és a szakmában való elhelyezkedés között is van összefüggés.

Az elkészült interjút itt meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!