Több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkármérséklő-rendszer

jégkármérséklő Fotó: Pixabay

A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai. Valamint több tízmilliárd forintos kártól védte meg a mezőgazdasági termelők mellett a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, eszközöket, ipari létesítményeket is – közölte Feldman Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy Európában egyedüliként Magyarországon épült ki uniós és nemzeti támogatásból az ország teljes területét lefedve a jégkármérséklő rendszer. Ennek működtetésére az agrártárca a Kárenyhítési Alapból évente 1,5 milliárd forintot biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára. A rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkár kifizetésiben is jelentkezik. Míg 2017-ben a jégkárkifizetés közel 6,3 milliárd forint volt, addig tavaly ez az összeg 3,2 milliárd forintot tett ki – tette hozzá.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy idén a tavalyi évnél korábban, már április 15-én megkezdte működését a rendszer. Második üzemelési évében a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt. Ez nagyjából fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének. Az idén is többször voltak tapasztalhatóak szélsőséges időjárási viszonyok, heves zivatarok. A tavalyi évvel ellentétben azonban az idén nem a lokális, hanem a frontokkal érkező zivatarok voltak jellemzőek. Ez megnehezítette a védekezést – fűzte hozzá Győrffy Balázs. A NAK elnöke közölte, hogy a jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül tavaly és idén 13 százalék alatt maradt. Míg a 2015-2017-es átlag 32 százalék felett volt. Így a statisztikák szerint a rendszer használata nélküli utolsó 3 év átlagához viszonyítva ez az arány több mint 60 százalékkal csökkent.

Az idén még a tavalyinál is szélsőségesebb időjárás miatt az összes zivatarhoz tartozó kárbejelentése közel kétszeresére nőtt. Tavaly 45,5 ezer hektár, idén 85 ezer hektárt tett ki. Addig a jégkár aránya a zivatarkárokon belül a 2018-as közel 50 százalékról 44 százalékra csökkent. Ugyanez a szám 2015-2017-ben több mint 84 százalék volt.

Az idén a jégkármérséklő-rendszerben a védekezést végző generátorkezelők az április közepétől szeptember végéig tartó, 169 napos védekezési szezonban országos szinten 101 napon kaptak riasztást. A megyék közül idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében üzemelt a legtöbbet a rendszer, mintegy 447 órát. A legkevesebbet, 227 órát pedig tavalyhoz hasonlóan Győr-Moson-Sopron megyében. Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab talajgenerátorból álló rendszer generátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el. Ez feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét – írja az MTI.


Kövessen minket Facebookon!