Kara Bence négyszeres magyar bajnok

Bozó Bence, Kara Bence és Kovács Antal

Szombaton rendezték meg a serdülő B korosztályos fiúk cselgáncs országos bajnokságát Győrben, ahol Gyáni János tanítványai beírták magukat a BM Kano Judo SE történelmébe, a három versenyző egyszerre állt fel a dobogóra.

hirdetés

A versenyzők gyors és magabiztos győzelmekkel kezdték a napot és haladtak az érem felé. Kara Bence a verseny egyik nagy esélyeseként indult a versenyen, az elődöntőben eddigi riválisával került össze akin egy percen belül ippon értékű kontra technikát hajtott végre és került a döntőbe.

hirdetés

A másik ágon csapattársa a Gyulai Judo SE versenyzője, Bozó Bence szintén az elődöntőbe küzdött, ahol gyors leszorítással győzött, így egymással mérkőzhettek meg a bajnoki címért. A fináléban Kara Bence rutinosabbnak bizonyult és szerezte meg immár negyedik magyar bajnoki címét, míg Bozó Bence nyakába ezüstérem került.

Kovács Antal bronzéremért küzdött, ahol alig több mint fél perc alatt tökéletesen végrehajtott fojtással kopogásra kényszerítette ellenfelét és lett a bronzérem tulajdonosa.

Gyáni János edző így fogalmazott: „ Büszke vagyok a versenyzőimre, jó érzés a döntőben látni őket. A két Bence együtt edz, így nyilván kiismerték már egymást Kara Bencével már negyedjére éljük át a bajnoki cím szerzésének pillanatait. Bozó Bence döntőbe kerülése nagy örömmel tölt el, látom rajta a fejlődést és az akaratot, a sok munka végre megtérül. Az ország legjobbjai között uralták a +73kgos mezőnyt, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen jó versenyzőim vannak és már évek óta uralják a pluszos kategóriát. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy belőlük lehet a következő békéscsabai olimpikon.”

A serdülő B országos bajnokság éremtáblázata szerint a BM Kano Judo SE az előkelő ötödik, míg a Gyulai Judo SE pedig 13. helyen végzett 39 egyesület közül.

A hétvége folyamán Gyáni János női csapat Európa kupán vett részt Temesváron, ahol a magyar csapat előkelő harmadik helyen végzett. A lányok román, szerb és német csapat ellen álltak ki, ahol szép győzelmeket arattak. A csapat legkiemelkedőbb tagja a ceglédi Vég Luca aki öt győztes mérkőzést hozott a csapatnak, a nap egyik legszebb dobását pedig az egyesület válogatottja Szentandrászki Gréta hajtotta végre. A magyar csapat tagjai Schneider Sára, Király Dóra, Vég Luca, Zádori Panna, Csörgő Dorina, Berlik Dorottya, Szekeres Katalin és Szentandrászki Gréta.

hirdetés