A hegesztéssel ismerkedhettek a Trefort nyílt napján

trefort Fotó: Körös Hírcentrum

Idei második nyílt napját szervezte meg a közelmúltban a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. Ezúttal a hegesztés került a középpontba.

A rendezvényen a teljes tagintézményt bemutatták az érdeklődő gyerekeknek, szülőknek. A tanműhelyek, a tantermek nyitva álltak, és néhány vállalkozás is képviseltette magát, ahol a végzett tanulók helyezkedhetnek el. Fontos az ő jelenlétük az ehhez hasonló rendezvényeken, hiszen az iskola mellett ők teszik ki a duális képzés másik felét. A nyílt napok mindig tematikusak, most éppen a hegesztést vették górcső alá.

A nyílt napon előadást tartott Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője. Felvázolta a szakképzési törvénymódosítás jelenlegi fejleményeit, azonban mindenkit a további információgyűjtésre buzdít, mert a törvényt még nem fogadták el. Az elnevezések és az ösztöndíjrendszer valószínűleg változik majd.

Az iskola által kínált szakok mind keresettek a munkaerőpiacon, ezért a tanulónak kell döntenie arról, melyik a számára testhezálló. Arra a kérdésre, hogy mely keresett szakmákra jelentkeznek a legkevesebben, Kiss Mihály, a tagintézmény igazgatója a gépészeti területet említette. Az épületgépészet méltánytalanul elhanyagolt lett, éppen ezért a következő, december 2-ei nyílt nap középpontjában ez a szakmacsoport áll majd.

 


Kövessen minket Facebookon!